Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - Marie D'Agoult: Gyermeknapló
A homeopata Braun tanácsára minden reggel hideg vízben fürdetem meg. Sír egy kicsit, de nem tiltakozik. Úgy látszik, „Tücsök” (mert így nevezem) nagy építész lesz! Roppantul érdeklik az oszlopok, az árkádok, a márványszobrok stb. Aminap megkérdezte tőlem, látva zsebkendőm slingelését: - Ez itt micsoda? Olyan, mint egy árkádsor! Nagyon félénk, szerintem a túltengő önérzete miatt. Igazán csak velem érzi magát jól és fesztelenül. Legfőbb szórakozása változatlanul a képek nézegetése, valamint egy képzelt vacsora, amit velem együtt állít össze, és fatányérokon szolgál fel. Aminap megkérdezte tőlem, hogy ki az a Szent Pál. - Jézus Krisztus egyik barátja - feleltem —. És Szent Encia, az kicsoda? (szentencia...) Rendszerint komoly, de ha jön a komornánk lánya, hogy játsszon vele, elképesztően nagyokat kacarász. A tízéves lányka eljátssza a plebejuslány szerepét: ugrándozik, énekel, cigánykereket hány, minden módon szórakoztatni iparkodik a signorinát, aki karosszékébe telepedve leereszkedően nevetgél Camilla leleményein. Május 21. Ma magasra szökött a láza. Türelem, homeopatikus porok és levegőváltozás, amilyen gyorsan csak lehet - ezt mondja az orvos, ezt követem én is. Erősen izzad a homloka, nyugtalanul alszik. Ügyelnünk kell, nehogy vértolulás keletkezzen a fejében. Ellátogatunk kisöccséhez Palestrinába. Meglehetősen csúfnak látom. Ingres szerint Blandine raffaellói típus. Lehmann rengeteg vázlatot készít róla, az egyik mulatságosabb, mint a másik. Csupa báj és nemesség a tartása, egyáltalán nem olyan, mint a vele egykorú gyermekeké. Mindig tökéletesen hallgatag, csak velem nem. Már az összes betűt ismeri. Két hét alatt rákapott arra a rossz szokásra, hogy nem kéredzkedik ki, ha szükségét kell végeznie, és összepiszkítja az ágyát és a ruháit. Hasztalan próbálkoztunk átnevelni - rábeszéléssel, baráti könyörgéssel, a tisztességre hivatkozással, büntetéssel, sőt még virgáccsal is! Egy reggel - egészen megmagyarázhatatlanul - újra visszatért szobatisztaságához; csakugyan kétségbeestem a korrigálási kísérletektől, semmi sem jutott már eszembe. Franz azt állítja, hogy tőle örökölte az egyéniségét: semmilyen külső befolyásnak nem engedelmeskedik, csak önelvű és spontán erőknek. Június Utánozza a képein ábrázolt személyek gesztusait. Megnevettetem, mikor közlöm vele, hogy „szamáságot” mond szamárság helyett (mert nem tudja kiejteni az ,,r”-et), de dühbe gurul, mikor Louis kicsúfolja. Csakugyan különös arisztokratikus ösztönei vannak. Soha nem beszél a dadusról, és bosszankodik, ha „Jean mamának”2 találom nevezni. Azt hiszem, meglehetősen zavart emlékek élnek benne Jean bácsi házáról és az alantas körülményekről, s megalázó visszaemlékeznie. 1019
