Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Bokányi Péter: Spiró György: T-boly
BOKÁNYI PÉTER Spiró György: T-boly Csak az nem fél, akinek nincs fantáziája - mondta Rejtő Jenő (nevének említése ehelyütt talán nem szentségtörés), amikor utoljára vitték munkatáborba. Nos Spiró György fantáziája félelmetes, de már nem fél. A hitleri táborok tébolya óta a világ már produkált (és produkál) jó néhány azt közelítőt, korunk pedig már e tébolyban szocializálódott. így Spiró sem csodálkozik semmin: tényeket közöl, nem könyvet akar írni (a könyv úgysem megírható, csak a valóság - mondja e kötet első darabjában), a világ immár normális tébolyát fogalmazza novellákká. Spiró György koncepciózus alkotó: kötetének darabjait gondolatiságuk életművének szerves részévé teszi. A létét szükségszerűen determináló korral viaskodó egyén; ismerős az Ikszek, vagy akár a. Kerengő című regényből. A küzdelem (bizonyos fokig az egyén is) ebből a kötetből már hiányzik, viszont alapos látlelete a T-boly alkotója/kö- zönsége korának. Konkrét előzménye is lehet a műnek: az Olvasót, a kultúra hordozóját - az 1987-es Álmodtam neked című novellagyűjtemény záródarabjának főhősét - „egy reménytelenül durvuló és süllyedő korszak másfajta szenvedői” megverik, fogait kiütik, kevés pénzét elrabolják; a történet mintegy előrevetíti a T-boly novellavilágát. Spiró nem diagnosztizál, nem kutat változtatáslehetőségeket, hanem nyomokat rögzít. Tényeinek valódiságát pedig dokumentálja: a dokumentáció e korszak szülöttének fantáziája, az írói képzelet. A szerzőt követve írásait novelláknak nevezzük, bár a darabok műfajisága távolról sem egyértelmű: szatírák, elbeszélések, klasszikus értelemben vett novellák és kifejezetten publicisztikai írások váltják egymást. A kisepikái formák tördelte kötet mégis teljes szövegként értelmezhető. Szerkezete a megkomponált szerkesztetlenség, képes homogénné tenni a különböző műfajú és hangnemű írásokat. Egy novelláskötet egysége nem feltétlenül erény, hanem bizonyos fokig követelmény. Mégis kiemelendő az a szintetizálóképesség, amivel Spiró György a sokszínűséget egésszé szervezi. Kötetének ívet ad a kezdőnovella és a záródarabok líraisága, és ez a keret töltődik meg aztán a „rémnovellákkal”. A művet az abszurd jellemzi, gondosan megteremtve a kevesebb számú, de mélyebb gondolatiságú írások szövegkörnyezetét. Értelmezési szempontot adhat tehát a kompozíció: a struktúra mélyén húzódó erővonalakat kereshetjük, az eltérő formák és hangnem egymásba játszatásának funkcióját. Spiró nem definiálni kívánja a tébolyt, csupán attribútumait felmutatni, novellái körülírják a fogalmat. Módszere deduktív: a létezés maga téboly, az abszurd realitássá, a normalitás viszonylagossá lett, aztán világban, Európában, országban, városban, családban, egyénben megszűnt; minden lehetséges, ami abnormális, és semmi, ami valóban emberi. A kötet első egységében az abszurd az uralkodó (abszurdnak nevezzük azokat a darabokat, ahol a novellát életre hívó konfliktus, és annak megoldása is fantasztikus pl. Csuszám, A probléma). E novellatípus „személytelen”, hősei sematikusak, pusztán a fantasztikumra koncentrál. A hagyományos, realista írások a második egységet jellemzik (realistának nevezzük a köznapi értelemben „valóságábrázoló” darabokat pl. Rozsé Antik). 91
