Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Vasy Géza: Haza és szabadság - Juhász Ferenc Dózsa-époszáról
sejtett és elképzelt” (Egy költemény margójára: Juhász Ferencről, Csavargók, alkotók, 1975.). S ide illik Vas István méltatása is a húszéves műről: „A tékozló ország-már első sorában is nagy költészet. És hogy mi volt benne a személyes érdekeltségem - túl a csontropogtatás helyetti kézfogás örömén? Elsősorban az a személyes elégtétel, hogy a nagy költészet nem bírja, leveti a hazugságot. Még személyesebb ügyem volt a megcsalatott remény fóljajdulása, mert ezek mégiscsak közös reményeink voltak, és ebből a szempontból mindegy is volt, hogy - két nemzedéktávolságra - húsz évvel előbb vagy később vetettük el hitünket és bizalmunkat ugyanabba a talajba” (Élet és Irodalom, 1974. 47.). Az ötvenes években - 1956 után is - csak egy kisebbség fogadta el Juhász Ferenc - és Nagy László - lírai forradalmát. E helyzet csak a hatvanas évek közepétől kezdve változott. Azóta értő elemzések születtek e műről is, elsősorban Bodnár György, Bori Imre, Deme Zoltán, Fülöp László, Pomogáts Béla, Rónay László, Sík Csaba munkái. Ez újabb vizsgálódás a történelmiség és a jelenre vonatkozás kapcsolatrendszerét kutatta elsősorban, s annak konkrét megnyilvánulását a Dózsa-témán keresztül, vagyis azt, hogy a haza és a szabadság, a nemzeti és a társadalmi függetlenség eszméi miként mutatkoznak meg ebben a műben, amelynek természetesen Illyés Gyula Dózsa-drámája a legközelibb társa, de tágabban, a Dózsa-motívumtól eltekintve számos mű foglalkozott 1956 tájától, s főként 1956 után azokkal a kérdésekkel, amelyek A tékozló ország gondolati izgalmát és időszerűségét adták. Juhász Ferenc e művével az egyetemesség szintjére tekintő magyar alkotók sorába lépett. Később sokszor említette Dantét, akitől a teljesség-egyetemesség'igényt leginkább származtatta. Dantéra azért is tekinthetett módszertani szempontból mesterként, mert a nagy előd is kétfajta világszemlélet határán élt és alkotott. ADante-élmény 1954-es jelenlétére utal a pályatárs és műhelybeli szövetséges Nagy László egy ekkori versének nyomatékos részlete is. A Havon delelő szivárvány (1954) fogalmaz így: „Dolgod a fegyelem, / katonáénál szigorúbb, / szentebb és iszonyúbb -/ lélek, ó lélek, / kellenek e bajos földre / újra a dantei léptek, / melyek poklot és mennyet / és mindent lemérnek”. Ilyen dantei léptekkel méri fel a helyzetet a „vándor-költő” s Juhász Ferenc is, aki Nagy Lászlóval poklot és mennyet is „lemér” ezekben az években. Győzelem és vereség, élet és halál rétegződik egymásra A tékozló ország látomásában, ahol „Virradt már a történelem legátkozottabb napja”, de ott volt egy másik nap is: „Tán a legszebb pillanatod magyar történelem!”. S éppen a szélsőségek megjelenítésével lehetett igazán hiteles e mű a hazai történelem évszázadaihoz is, s az akkori jelenhez, az 1945 utáni évek drasztikus hullámmozgásához is. 186
