Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Cukor György: Advocatus Diaboli (próza)
CUKOR GYÖRGY Advocatus Diaboli JAert az bűnnek cselekedetiben ezek az ártalmas, csábító lelkek, emberi ábrázatban járó ördögök nem kímélik az ő munkájokat, aminthogy: óh mely nagy hűséggel szolgálnak ezek a pokolhoz!” Diószegi Bónis Mátyás í. Kedves naplóm, csak neked merem bevallani, megalapítottam fejben a színházamat, ahol egyetlen szó sem hangzik el, egészen új műfaj, el is neveztem Sóhajok Színházának, miért értetlenkedsz, miért nőnemű minden napló, szeszélyes és kedélytelen, nem hagyja magát identifikálni, óh, naplóm, sóhajokból, berregésből, fogcsikorgatásból, nevetésből és fíittyögetésből vannak az én szövegeim, szólóra és kórusra hallva, különféle hangmagasságokban és hangerőkkel, partitúrából adják elő őket, mint egy kamarakórus, egymást segítve, kikacagva és ellenpontozva, hallgatással és indulatszavak üvöltésével, látod, kedves naplóm, itt áll előtted a Sóhajok Színházának stábja, elfoglalják helyüket a hang térhatásainak, a szólónak és sztereónak legmegfelelőbb helyeken, „beénekelnek”, most könnyeimmel, az élmény csalta szemembe e könnyeket, küszködve mosolygok, mint egy leány, ki először lett egymáséi, s felsóhajtott reggel: coitus ergo sum, bocsánat, naplóm, te, ki tanúja vagy művészi próbálkozásaimnak, bocsáss meg durvaságomért, csak te maradtál nekem s e melankolikus este, bár fiú vagyok, mármint férfi, lehetnénk jó barátnők, hiszed?, ha „beénekeltek”, megint elmosolyodtam, pedig az élet nehéz, a nevetés a lélek csillanása, Csibém, jaj most meg így szólítlak, de fura, azt hiszem, Th. Mannot idéztem imént, az igazgató én vagyok, az igazgató én vagyok, ezt énekelve mondtam, ha beénekeltek szóval, beskáláztak (Skála Kópé!, asszociáció!!!, MEGÍRNI! KIDOLGOZNI!), felütik a kottát s halkan, mintha nem is hallanánk, fölhangzik egy sóhaj normál á hangon, ráfelel kórusban a röfögő basszus, ám a szoprán trillázva, csengő hangon túlkacagja az előbbi kettőt, szépen, tisztán, mintha ezüstkanállal csendítenék meg a metszett poharat, ez csak egy rövid mutatvány volt a művemből, ha hallanád, amit én, gyönyörködhetnél benne, papírból vagy, de mégis te vagy színházam első nézője, és talán az egyetlen, aki megérti művemet, a Sóhajok Színházát, őrizd meg íme, automatikus írással alkotott szövegkísérletemet: szóló: „0!”, kórus: „Haha-jajjj!”, itt a kórushang mélyül és elhalkul, mind: „Kllla!, Hóóóóóóóó-hhhha!”, a hang határozottan, mélyen elhallgat, nem tudom folytatni, tudnám, de rohanok, „Hjaaa!”, ma is ébren talált a reggel, bocsássatok meg, emberek 262
