Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 10. szám - Kiss Ferenc: Napló

1974. nov. 9. Régen írtam ebbe a füzetbe. Pedig nagy apparátussal zajlik az ellentámadás. „Kritikusok műhelyében” című rovatában Nagy P., Rényi után Pándit (okt. 19.), ma pedig Szabolcsit is felvonultatta az Es. - Lezajlott a kritikai szakosztály vezetőségválasztása. Kibukott Czine, Bodnár — és Faragó. Bekerült Béládi, Bata. A Kritika és az Új írás teljes létszámmal jelen volt. - Közben Jován átvette az Es-t, Nemest nagy reverenciával búcsúztatták, ígérik, hogy a vonaluk marad a régi. Aztán az állam is kitüntette, Ilia mai levele viszont arról tudósít, hogy „utolsó” figyelmeztetésben részesítették, még nem tudom ki. - Kecskeméten (a szociográfus konferencián) Sánta felszólalt, állítólag ellenszenvesen. Gerő nem közli a Bánszki cikkét, Szalay sem talált fórumot az operett ügyvédjeivel (Hámossal) vitázó írásának. Kecskemétre hívtak,nem mentem.

Szabolcsi ma megjelent nyilatkozata azzal indokolja kritikusi jelenlétének nagy szüneteit, hogy ’65 óta olyasmik történnek, amit nem tud világosan átlátni. (Bezzeg azelőtt.) A gyanús jelenségek között ismét a szegénylegény-szerepet emlegeti. A vitákról szólva pedig „ordas eszmék”-ről beszél. Semmi kétség: most ő is [...] Pándiékhoz. Hogy az „ordas eszmék” csak a felszínen s foszlányokban „úszkálnak”, s mögöttük társadalmi okok rejlenek, azt elmondja. De ki fogja elmondani az ordas tetteket? A fórumok kisajátításának vérlá- zító szemérmetlenségét?

A gyanús jelenségek főösztönzőjévé Nagy Lászlót nevezi ki. Az átfogó igény — úgymond — már csak Illyésben és Juhászban él. ABenjámin-vonal bedöglött. Pedig az volt az intellektuális. [De mért megy tovább Weöres?]

No, hagyom. Szabolcsi ebben a civakodásban eddig hallgatott, kiegyenlítésre, vagy legalábbis korrekt együttlétezésre törekedett. Most is lelkiismeretesebb, ártatlanabb, mint Pándiék, de vérmes illúziót táplálni nem enged, ha arról van szó, kihez is tartozik. Hogy szembe forduljon az E. Fehéri bandával, nem remélhettük, de semleges maradhatott volna.

Az is érdekes, hogy Szabolcsi is Illyést emlegeti, természetesen példaként. Mindig is tisztelte, de most Juhásszal együtt állítja a rossz irányba haladó költők elé.

Erről jut eszembe Illyés múlt heti cikke (Népszabadság, ’74. nov. 3.) írói gondok. Alcíme: A közlekedésről. Sajnos, sokan azt hiszik, arról is szól. Holott arról szól, hogy mit tehet az ember az „úri lócsiszárok”-kai szemben, védtelenül s a periférián.

Az Illyésre ma oly buzgón hivatkozók (Pándi is idézte) úgy tesznek,mintha nem tudnák miről van szó. Ezért kell feljegyeznem, hogy legutóbb, mikor nála voltunk, ismét nagy vehemenciával érvelt, hogy nem szabad feladni. Iliát vigyük el hozzá, majd neki is megmondja,hogy amit a Tiszatáj csinál, törétnelmi jelentőségű. A Válasz feltételei még rosszabbak voltak. Most jobb a helyzet, s még lehet jobb is. Atyai volt, oldott, őszinte és dinamikus.

914