Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 10. szám - Kiss Ferenc: Napló

Gömbössel is. Felül kell vizsgálni a hozzájuk való viszonyt, melyet a kétely nélküli tisztelet jellemzett.

Én: Lehet. De ne siesd el! Mihály is a szívére vette, de ő is elismeri, hogy igen fontos, értékes mozzanatai is vannak a cikknek, s én hozzátenném: nagy öngól volna, ahogy R. Nowák mondaná: „engyilkos gól”, ha most Illyés ellen ágálnánk.

Bodnár mondja - persze elítélően -, hogy Varga Jóska a folyosón harsogta: Na Miklós (Béládinak), mit szólsz ehhez az áruláshoz,

Csoóri: Nincs mit tenni, mint Szigetvárnál a halott szultánt: fel kell kötni a lóra.

Én: Igen. S őszintén gondolom: az élemtű logikája szerint kell a hangsúlyokat kitennünk. S Illyés itt a sorskérdések képviselőit igazolja.

Persze cudar módon kihasználható ez az Illyés-cikk, de — Csoóri szerint — okosabbak, hogysem most nyilvánvalóvá tegyék: saját nyereségüknek érzik. Tévedtem. Később Pándi is, más is hivatkozott rá. Hogy Illyés megmondta: „a mű számít”, dolgozni kell. — Ki kérdi meg, mit értünk munka alatt? A manipulációt? Cédulahalmazok ömlesztett prezentálását, vagy a műveket! Akkor Illyés nem hagyná korrekció nélkül.

Az egészben, mint egy kémcsőben [...] az emigrációs pszichózis minden tünete. Nehezen bírjuk a teljes tehetetlenséget. A „Hószakadás”-ról írott tanulmányt is visszaadta a Filmkultúra. Kosa szakított velük, hiszen Ember Mária beismerte, hogy oktalanság. Nekem azt mondta kínos dadogással: Egy részét, a Haumannra vonatkozót közölnék. Az egészet nem, mert túlságosan elfogult, nem elemző. Ezt kell tolmácsolnom, mint a szerk. biz. véleményét.

Kétszer írtam át. Kosa szerint B. Nagy legjobb színvonaláig emeltem végül.

Igen: a kisebbségi helyzet kikezdi az embert; kit a jellemében, kit az egészségében. A múlt héten Utassyt vitték be egy idegosztályra. (Róbert Károly úti kórházba.) Napokig magában őrjöngött, aztán egy építkezéshez keveredett, onnan vitték be a rendőrök. Varga Lajos szerint nagyon rossz állapotban van.

Én: Miket beszél?

Mi lesz ennek a vége? Ennek az ostoba, vak önzésnek? Hogy egy Nemes Györgyöt vagy E. Fehért sem lehet visszább vonni - mert ez a nyomásnak való engedékenység látszatát kelthetné.

Kevesen vannak, akik derűvel tudnak még mindig verekedni, mint Csoóri. És nyitottan minden jószándékú, tehetséges ember iránt. Az utóbbira való hajlam, erkölcs Czinében is megvan, de az a baj, hogy írásra nem tudja váltani. Sánta sem, s ettől még ingerültebbek. A szövetségesek iránt is. Sánta folyton úgy kérdez, leszögez, definiál, ismétel, kérdez, mint egy vallatóbíró. S nem tűri, hogy humorral tegyük elviselhetővé ezt a kimért moralizálást.

Czinére teljesen rákövült a papos modor, s nálánál kisebbek részéről nem tűr ellentmondást. Nincs szokva ehhez a nyomáshoz, amely kiszámított, aljas és kíméletlen is. Pl. Csanádi Imre felléptetése ellene a jűl.-i Kritikában. Nem csoda, ha nehezen bírja.

913