Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 10. szám - Kiss Ferenc: Napló
Én: Részben a Turgonyi Júlia cikkéről van szó, s a Fekete S.-éról, aki azt írta, hogy Veres P. fajelméletének a törmelékeit újítják fel némelyek. Csoóri. A választmány óta ezek a rágalmak napirenden vannak. Én: Pándi pl. azt mondta az írók párttaggyűlésén, hogy ,jó volna olyan légkör, hogy ha innen kimegyünk, ne kelljen félni, hogy valaki bunkóval leüt”. — A tegnapi választmányi ülésen is erre panaszkodott. Mintha üldözné őket valaki. Csoóri. pedig senki se kíván mégcsak leváltást sem, csak egy fórumot, ahol kifejthetjük a gondolatainkat. Én: Na folytasd, Sanyi! Csoóri: Aztán Jovánovies jött, s elmondta, hogy ő nem tanulta be a végszót, de úgy érzi, ez a márc. határozatok félreértése, hogy itt fejeket követelnek. A politika nem változik. 0 a budapesti pártbiz. tagja, úgy látszik, őt rosszul informálták. Erre aztán én felszólaltam: lássuk, mi a helyzet a kiszorítással. Mi eleget tapasztaljuk a filmezésbne. Mindig ketten állunk 7-tel szemben. Ok az átvevők. S Rényi, Pándi eljárásáról is szóltam. Illyés: Lassan azért javul a helyzet. Csoóri: Rossz, amikor Gyula bácsit kijátsszák ellenünk. Illyés: ? Én: Elmondtam, Aczél mit mondott, mikor a feliratot megbeszéltük. Az a baj, hogy Németh L. beteg, Illyés öreg. Velük szót lehet érteni. Illyés: Ahhoz hasonlítva, ahogy ’57-ben voltunk, amikor rá uszították az újságokat, valóban sokat javult a helyzet. Mikor Némethtel felmentünk Kádárhoz a Déry ügyében, csúnyán összevesztünk, amiket mondtunk, az a becsületsértéssel volt határos. Aztán kialakult ez a meghitt kapcsolat: Déryék, Némethék, Aczélék. - Persze Ella a főintéző. A múltkor Aczél kezdeményezte: össze kellene jönnöm Kádárral. [...] „Rendben van, de megmondom előre, hogy felkészülök.” „Én is” - mondta Kádár. Aczéllal jöttek. Háromszor elmondtam nekik, hogy a 15 millióról nem lehet lemondani. Kádár: Nekünk a román néppel is törődni kell. Lassan a Vasgárda kezébe kerülnek. Illyés: ti csak ne törődjetek a román néppel. Eleinte Kádár semmit sem szólt. Aczél letörten ott ült, hátradőlten. Aztán elmondtam még egyszer, hogy itt nincs közgondolkodás, tartás a társadalomban. Egy rázkódásban senki se tudná, mit csináljon. (Szóba került a Csau. dákó-román jogara. Én elmondtam a Babes-Bolyai- viccet.) Én: A Kritika értekezletén Aczél ugyanezt mondta, de ez a moszkvai értekezlet után volt. Illyés: Ahol a románok nem írták alá... Ismétlem: van haladás. Mikor én Franciaországban nyilatkoztam, a torkomnak jöttek. Hogy a dolgukba ártottam magam. Mikor ’45-ben bementem az Irószöv.-be, egyetlenmagyar se volt ott. Füst Milán kapacitált: legyek elnök. - Még portás se - mondtam. - De 910
