Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Kelemen Zoltán: Hamvas Béla Monarchia-képének néhány vonása (esszé)

tájban, amelynek a Pó is része, így a szemlélet önszemlélet is, a tájrajz pedig Petrarca jellemrajza. Belső szemlélődés és kivetített énkép. Azt, hogy a táj, a földrajzi környezet mennyiben örökségünk, gondolom, elég érzékletesen megvilágította a Jung-idézet.

Hamvas Bélánál egyértelműen a szellemi-lelki tájról van szó akkor, amikor megírja Lemet-Holeniáról szóló tanulmányát. Alexander Lernet-Holenia 1897. október 21-én született Bécsben, és ugyanott halt meg 1976. július 3-án. Az osztrák író és költő az I. világháború után kezdte munkásságát. Dél-Ame- rikában élt, 1936-ban tért haza Ausztriába. Hazájában elismert és sikeres művész volt. 1961-ben megkapta az Osztrák Állami Nagydíjat, valamint elnöke volt az osztrák P.E.N. Clubnak is. Konzervatív, a régi osztrák hagyományokat ápoló alkotó volt. Az a kettősség - a kis- és a nagyszerűségé -, melyről Hamvas Lernet-Holenia kapcsán ír, megvolt magában az Osztrák-Magyar Monarchiában is. Az öt géniusz7 című munkájában írja Hamvas az univerzális államokkal kapcsolatban, hogy a Habsburg-monarchia volt az utolsó olyan állam, mely az univerzalitás jegyében élt. Univerzális államon Hamvas nemzetek és nemzetiségek fölötti államot ért (ide a Római Birodalmat és a középkori egyházat sorolja), a Habsburg-monarchia kétségtelenül nem ilyen állam volt. Egyesítette, összefogta a nemzetiségeket és a nemzeteket - nem pedig fölöttük állt. Persze, egyáltalában nem bizonyos, hogy politikailag, vagy az egyes kisebbségek identitástudatának tekintetében szerencsés hatalmi komplexum volt, de, hogy szellemi-kulturális-geniális tekintetben egységet alkotott és biztonságot nyújtott a benne dolgozóknak és azoknak, akik hazájuknak vallották, azt például Márai Sándor hangsúlyosan állította.

Másrészt éppen a már említett kis- és középszerűség nehezítette a művészeti alkotások befogadását - főleg a magyarok lakta területen, azaz a Magyar Királyság területén -, a vidéki zseni pedig - kevés kivételtől eltekintve (Csont- váry Kosztka Tivadar) - hallgatásra és meg nem értésre volt ítélve.

Hamvas Az öt géniusz más bekezdéseiben elmélkedik ennek a területnek a konyhájáról, dicséri egyes magyar tájak étrendjeit, sajátos ételeit, a kettősséget azonban itt sem oldja fel, mivel az osztrák konyháról így ír: )rA bécsi” konyha alapja minden valószínűség szerint az alsóausztriai kispolgári és katonai koszt keveréke. Néhány húsfajta elég híg lével, aránylag ízetlen körítések, nehéz tészták. Durva és közönséges. A katonai gamizonokon keresztül az egész monarchiában elterjedt, egyes vidékeken jellegzetes ételeket asszimilált, mint a gombócot, vagy a makarónit, vagy a káposztalevest. Abécsi étkezés jellegét a sör határozza meg, mert mindig az ital mondja meg, hogy mit kell enni és nem fordítva. Nem túlzsíros, a fűszerrel elég takarékos, a zöld vete- ményt rántással készíti, kedveli a lisztes körítéseket, félkövér húsokat és inkább a sós, mint az édes tésztaneműt. Süteményei álmosak és az egész életrend középszerű.”

Etelrend és életrend tehát egymással összefügg, mindkettőre a hely géniuszának van hatása és erre mindkettőnek. A fentiekből úgy tűnik: ez az álmos kettősség fenyegető és egy kaotikus országot jellemez. Á kis- és középszerű étel- és életrend esetleg olyan környezetet teremt, ahol szellemi hagyomány, hagyaték nélkül való az egyén? Erre könnyen hozhatnánk példát Interwiev8 című öninterjújából, vagy Az öt géniuszból. Azonban igaztalanok lennénk, ha

831