Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Kelemen Zoltán: Hamvas Béla Monarchia-képének néhány vonása (esszé)

ezeket az elmélkedéseket töredékükben kiragadnánk, és ezzel mintegy felhasználnánk alkotójuk ellen.

Helyesebb a Kafka-regényekből ismert egzisztenciális veszélyeztetettség, a szorongás érzete felől megközelítenünk a problémát. A Monarchia írói közül többen is (Kafka9, Musil10) úgy élték meg, ábrázolták identitásukat, mint koz- moszbavetettséget. Ez az érzés azonban immár nem azonos a régi görögök világszemléletével, akik még képesek voltak tragikus fenséggel átélni ezt a világbavetettséget, és - heideggeri kategóriával élve - világban-való-létként11 élték meg, mivel lépesek voltak otthon lenni a kozmosz egy adott területén. Ez a szorongás immár Josef K.-é és Törléssé, akik képtelenek megtalálni a helyüket az embertelenül félelmetes és nevetséges világban, elveszítették humorérzéküket, és ezzel azt a képességüket, hogy nevessenek „ezen a láthatatlan nevetnivalón”12, az anyagtalan, léttelen megvalósulásán, a Rend helyén létrejött Rendszeren.

Hamvasnál a kozmosznak ez a része, az Osztrák-Magyar Monarchia ilyen nevetséges és félelmetes hely, operett- és cukorkaország. (Fogalomrendszerében a cukorka és az édesség általában negatív, női princípium, értékhiányt, talmi tartalmakat, csalfaságot szimbolizál.) A Lernet-Holeniáról írt kritikájában erotikus, léha, könnyelmű, álomszerű vidéknek úja le ezt az országot. Hamvasnak ez az írása nem egyszerűen kritika. Több annál: karcolat, tanulmány-kezdet az Osztrák-Magyar Monarchiáról, még pontosabban arról a képződményről, amely inkább lelki-szellemi és a földrajzi konkrétságú ország megszűnése után talán még napjainkban is él tovább és tagadhatatlanul megvalósul, ha felcsendül egy operettdallam, vagy valamely közép-európai kisor- szág egyik kiskocsmájában sikerül a szakácsnak elkészítenie egy régi ételt, és tisztán aránylik a sör a korsóban.

Hamvasnál a kép nem ilyen idilli. Szerinte ennek a tájnak a legfőbb jellemzője, „az, hogy: mindig kedélyes és mélyen erotikus”. Ebben látja Arthur Schnitzler, Freud, Weininger, de még Hofmannsthal lényegét is, ezért tartja őket tipikusan bécsinek, azaz Monarchia-íróknak-alkotóknak, kettős értelemben. Tehát: egyfelől a Monarchiáról, másfelől a Monarchiában írtak. Természetesen ismerteti Lernet-Holenia írói munkásságát is a későbbiekben, ahová azonban az elemzés kifut, az megint jellegzetes Hamvas-probléma.

Az öt géniuszban írja Hamvas, hogy a magyar nép, valamint - valószínűleg - a térség többi népe is, híjával van és mindig is híjával volt a szellemi (brahman) kasztnak, így a népet szellemi, lelki és anyagi-politikai értelemben egyaránt a lovagi (ksátrija) kaszt vezette, és ezért ezek a társadalmak, de különösen a magyar társadalom, a közösség csonka szerveződésű, sem részleteiben, sem egészében nem feleltethető meg a szakrális hagyomány közösségről alkotott fogalmainak. Ide ér el Lernet-Holeniát bemutató munkájában is: „Jó modor, egyenes beszéd, biztos mozgás keverve kardcsörtető gőggel, korlátlan kéjvággyal, primitív becsület keverve gyermekes szellemi önállótlansággal” - lovagi erények. A lovag, mint a térség legfontosabb értékeinek hordozója.

Számottevő, történet előtti örökség (a brahman kaszt) hiányában tehát a táj nevetséges, kisszerű és félelmetes. A további három Hamvas-recenzió azonban más problémákra hívja fel a figyelmet. Itt már szó sincs Monarchiáról, Közép-Európáról, közösségről. Egyetemes emberi és irodalmi tartalmakat elemez a kritikaíró Hamvas. Ezekből az írásokból úgy tűnik: számára Hof832