Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8-9. szám - Lászlóffy Csaba: A váradi tanár; Védtelenül; Még nincs késő; Egy délután (versek)
LÁSZLÓFFY CSABA A váradi tanár KISS TAMÁS EMLÉKÉRE, PÁLL ÉVÁNAK Élsz-e? Vagy szétroncsolt, mint zongorát, a háború. Sebaj, csuromvíz-csuromvér! mi fújjuk rendületlenül ma is. A Mester megadón mellére hajtja havas fejét, tudván: minden szitok elvegyül előbb-utóbb énekszóval. Van-e kivel szót váltania? Vagy csak a bárány, kit megöltek. „Hopsza! - mondtad. - Mire félni?”... De ki az, aki bölcsebb a halálnál. A boltos időnként még kinyitja a bazárt; de, lám, bezárt vén napot, mindent az Úristen is. Ki az, ki páncélos sisakján átlát a sűrű ködön s van-e őrtorony még egyáltalán? Vagy gonoszok vigyáznak mindenkire; csak ámítjuk magunk, hogy oldalunkon vadságban jól megedzett asszonyunkkal szép pogány reggelekre ébredhetünk valaha még. A búza porladva sír kint tehetetlenül, az ablakon túl sziszeg a borostyán, a mi csak fekszünk agyagban, vasban, vérben, győztesek betonsírj ába temetve (ők borban, ölben, bíborban vigadnak), s azon gyötrődünk, amin ötven évvel ezelőtt te: hogy lelked ifjúsága is elvész, hogyha felhabzsol a sár?! - Szomorú s szürke derengés ez, mint a cigaretta-hamu, miként magányos virrasztásban embert-szomjúhozó felismerés: az tudja, mi a test, aki ölelt már árnyat is. Aki feltámadt költővel találkozik. 771
