Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 1. szám - Bangha Imre: Hármashatár - Szítákánt Mahápatra versei

BANGHA IMRE Hármashatár SZÍTÁKÁNT MAHÁPATRA VERSEI Szítákánt Mahápatra a kortárs orijá irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Nyelve, az orijá az India keleti részén fekvő, Orisszá állam hivatalos nyelve. Bár sokan beszélik, nem tartozik India nagy irodalmi nyelvei közé. A szegé­nyesebb irodalom azonban megfelelő kezek között előnnyé is válhat, mert a meglévő értékek megbecsüléséhez és szélesebb körültekintés igényéhez vezet, így érthető meg Szítákánt Mahápatra jelentősége is. Mahápatra, mint a mai indiai értelmiség nagy része, jól ismeri az angol irodalmat, s ezen keresztül az európai gondolkodásmódot. Ezért egyrészt az angol irodalom ihlette törekvésekkel kívánja felélénkíteni az indiai orijá köl­tészetet, melynek hagyományaiban versei gyökereznek, másrészt az indiai ha­gyományok megidézésével új hangot kíván hozni a világirodalomba, hiszen éppen e hagyományokba ékeltség ad kivételes erőt verseinek. Ahogy a hinduk szemében a történelemnek nincs nagy jelentősége, a hagyományok Szítákánt Mahápatra számára sem a történeti múltba való visszanézést jelentik, hanem állandóan újraértelmezve örökké a jelen világra vonatkoznak. A versek költőjét foglálkoztatja ugyan a történelem, de nem az európai értelemben vett törté­nettudomány. A hindu kultúra számára nem létezik ilyen történelem, hanem csak mitológia, mely egészen más időképpel rendelkezik. Mahápatra versei az állandó mitológiai utalásokkal a mai életet az időtlen hindu világba ágyaz­zák. Ez az időtlenség a hindu kultúra egyik legjellemzőbb sajátossága. Az évmilliónyi Brahmá-napokhoz és világkorszakokhoz képest minden emberi lép­tékű időszakasz, minden történelem elveszíti jelentőségét. Ezzel szemben fel­értékelődik a pillanat, az állapot. Mikor pedig megjelenik az idő, akkor az nem a lineáris, hanem az „indiai” ciklikus idő. A nyugati gondolkodásmód hatására feltűnik az indek számára eredetileg idegen szociális gondolkodás, mely azonban a minden lénnyel való metafizikai közösség jellegzetesen indiai érzésével fonódik össze. Az európai irodalom ha­tását a legvilágosabban a szabadvers formája, a szimbólumhasználat és a szürrealista képzettársítás mutatja. Mahápatra szimbólumai mégsem elsősor­ban „eredeti” szimbólumok, hanem szakrális vagy mitologikus helyek, szemé­lyek vagy képzetek felidézései. Ilyen szimbólum a halottégetőhely - a mi „te­metőnk” -, ahol az idő előtt megholtak lelkei kísértenek, s így a halott múlt valahogy mégiscsak jelen van. Ilyen a folyópart, az örökké hömpölygő víz, és a parti homok találkozása, vagy éppen a Mahábhárata hadvezér hősének, Juddhisthirának útja az életből a Himálaja felé. 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom