Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Lőrinczy Huba: "Ne szidjad az öregséget! Még vissza fogod sírni" - Márai Sándor Napló 1976-1983 (esszé)
LORINCZY HUBA „Ne szidjad az öregséget! Még vissza fogod sírni” MÁRA! SÁNDOR: NAPLÓ 1976-1983 Polner Zoltánnak Megfáradt, elfásult, kedveszegett, kiábrándult ember diáriuma ez a könyv, de olyan emberé, aki többnyire elszántan, néha azonban csak gépiesen küzd önnön megfáradása, fásultsága, kedvszegettsége, kiábrándultsága ellen. A szerző bevallja: kezdi már megérteni azokat az öregeket, kik „felhagynak” a „mindennapos” fürdéssel és beretválkozással - ő azonban továbbra is naponta tusol és borotválkozik (169.), elárulja: „... már nem érzem tartósan a könyvéhséget” - hogy így folytassa: „Mégis, még mindig olvasok” (108.), keserűen jegyzi fél (reflektálván a „dolgozni utolsó pillanatig...” „monoton tanács”-ára): „... más a kényszermunka, és más az alkotás” (122.) - ám továbbra is dolgozik s hirdeti: „Valóságos nemesség csak egy van: a vállalt munka minősége” (196.), s noha tudván tudja: ,A szellemi alkotóerő, mint a szexuális energia idős korban, kiég...”, nagyobb kompozíciókra így nemigen futja tőle (198.) - regényírás helyett legalább naplóját vezeti. A kötet tanúsága szerint Márai nem áltatta, nem is áltathatta magát; tisztában volt vele, hogy a jóvátehetetlen leépülés életszakaszába érkezett, ámde bárhogy iparkodtak is letepemi, önfeladásra bírni az öregség és a betegség nyűgei és démonai, daccal, makacsul ellenállt nekik. Ismerte a fegyelem, a formák, a szokások megkötő és megtartó erejét, változatlanul vallotta - régi, kedves szava! - a „dignitas” értékét, az „emberi rang” őrzésének fontosságát (22.). Épp ezért, ha úgy találta is: a vénség „...nem annyira halál-közelség, mint inkább élet-távolsági’ (171.), ha visszatérőn hangoztatta is: „...az élet állandósult reménytelenség” (18. - lásd még: 23., 32., 61., 98., 128., 138.), ha panaszolta is: ,A közeli halál perspektívájában a napokat nem könnyű megtölteni »feladattal«. »Lenni« több, mint csinálni valamit...” (113.) - nem volt hajlandó beszűkülni, teljes szenvtelenségbe, semmittevésbe süppedni. E Napló — egyebek között — egy bízvást heroikusnak nevezhető küzdelem dokumentuma. Megörökíti azt a harcot, amelyet Márai vívott a közöny mind tolakvóbb kísértései ellenében, megörökíti, mint késztette magát, hogy újra s újra kinyíljék és reagáljon a legtöbbnyire idegennek érzett világ dolgaira, megörökíti, mint próbált az egyetemes értelmetlenség tudatában is értelmet adni egy-egy pillanatnak. Bemutatja e könyv, miképp kerekedik fölül a szellem a romló anyagon, miképp lesz különb egy aggastyán esendő 540
