Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Beke György: Tóth Lajos alapításai (esszé)

— Ha erdélyi születésű, mondja már meg nekem, hogy Erdély mikor tartozott Magyarországhoz?

Úgy meglep a kérdés, hogy csak kellő gyanakvással felelek:

— Mikor? A kezdetektől 1918-ig. Meg a negyvenes évek elején, a fele, négy esztendőn át.- Biztos abban az „elejében”, a „kezdetektől fogván”?- Talán hallott Ön is Szent István királyról. Az ő édesanyja, Sarolt Gyulafehérváron született. Az akkor Erdély első városa volt.

A határőrtiszt számára valami még homályos. Ő csak az önálló Erdélyről tanult az iskolában, amely „román ország” volt.

Erre már bele kell mennem a történelmi leckébe. A szlovák határőrtiszt érdeklődéssel hallgat, tekintetében semmi elutasítás. Inkább kíváncsiság. Mindezekről tanult ő az iskolában, csak éppen másként. Ha pedig most ösz- szeakadt egy erdélyivel, hát „első kézből” megérdeklődi a dolgokat. Magyar lehet? Kíváncsi szlovák? Ekkor még érdekesebb. Kérdezném ezt tőle, de már feltorlódtak a kocsik mögöttünk. Félbe kellett szakítanom szokatlan, talán egyenesen hihetetlen történelmi leckémet.

Miért lenne hihetetlen? Ötven esztendő óta hány magyar fiatal öltötte magára - kényszerűségből vagy a pálya vonzására - a csehszlovák, a román vagy a jugoszláv hadsereg tiszti egyenruháját, netán éppenséggel szovjet uniformist. Sokan közülük az idegen nyelvű vezényszavak ellenére megmaradtak magyaroknak. Miként hajdanán, 1848 őszén igen sokan váltották fel az osztrák császári mundért honvédtiszti egyenruhára. Köztük későbbi vértanú tábornokok...

„Látod, barátom - mondaná Nagy János, mert »mondja« a szobraival - ezeknek állítom én bronzba öntött történelmünk emlékeztetőit.”