Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Kiss Ferenc: Napló

hogy nem az élmény felől indult, így adós maradt a mozgalom fellobbanásának történelmi és emberi indoklásával. Emberei a szerep sémái szerint való arcnélküli bábuk, nincs sorsuk, csak szerepük. Bátorsága is gyanús. Az elvadulás vezérét végül leváltják, de eközben eszményivé szépül. „Leszel te még titkár, leszel te még miniszter is” - mondja neki az egyik figura (Kozák), s ebben nincsen semmi irónia, semmi keserűség, semmi rezignáltság. Ez egyértelmű vigasztalás. Szinte katétikus. Mintha az volna a világ rendje, hogy az ilyen féktelen és ebertelen radikalizmust szükségesnek ismerjünk el, s a NEKOSZ elvadulása s a Rákosi-rendszer kapcsolatát helyeselni lehetne. Ezen kívül elmetszi a fiataloknak a hatalomhoz fűződő szálait is. - így a nagy egyetemesség jegyében az igazi politikai mélységekről elfelejtkezhet. A fiatalok a maguk számlájára dolgoznak, s a felsőbb szervek tanúsítanak mérsékletet. Igaza van Péter bácsinak: beteg dolog ez.

Másnap, I. 27-én Bodnárral is beszélgettem a filmről. Persze ő remekműnek tartja, s engem süket szektásnak, aki Gorkijt kérem számon Jancsón. Bejött Sánta, s így nem folytathattuk. Hálistennek.

(Újságkivágás. Ultimátum. „Vélem. Honderű.” És, 1969. febr. 15. 7.)

*

1969. febr. 14-én Sántával voltam Veszprémben. Az egészben az éjszakai idill ért a legtöbbet: a hógolyózás, versenyfutás, s előtte a nótázás. Jövet a vonaton a hölgyet ejtettük zavarba. Sánta, mint volt cirkuszos. Tébolydaélmények, börtönélmények.

*

1969. febr. 19-én, szerdán 10-13-ig évi elszámolás és tervmegbeszélés az intézetben. Nem kétséges, hogy a szakmának ma ez az int. a legfontosabb fóruma. Minden a kezében van: tervezés, kiadás stb. Sőtér hosszú bevezetőjében okosan taglalta a terv lehetőségeit, igényeit. Különös tekintettel a konpara- tisztika s az új módszerek hasznosításának érdekeire. És szóvá tette, hogy szakmánk elszakadt a tömegektől, Szerb Antal példájára hivatkozva sürgette a művészibb irodalomtörténet-írást. Az intézet politikai egyensúlyáról szólva kiemelte, hogy a múlt nyáron milyen higgadtan és éretten viselkedtek az int. munkatársai. —

Ugyanezt Illés L. is elmondta. Lehet, hogy a Központ figyelmét kívánták ezzel felhívni arra, hogy milyen lojális ez a sokat szapult int., - de így is kínos volt. Ők is elhallgatták, hogy a cseh ügyről van szó. Csak a „nyár”-ról beszéltek.

E. Fehér Pál: Ami összeköt. (És, 1969. 8., febr. 22.)

Csatári Dániel könyve a román-magyar viszony alakulásáról (1940-45) és Tilkovszky Lóránt: Revízió és nemzetiségi politika Magyarországon 1938-41, — e művek ürügyén és alapján intéz dörgedelmet E. Fehér a nemzethez. Le kell vonnunk annak tanulságait, hogy Hitler eszközeivé züllöttünk. Nagy erkölcsi és pedagógiai pátoszán átüt az öröm, hogy csak „voltunk”. Indítéka nyilván a sok megbélyegző ujjmutatás, amit látni vél: Te nemzetgyalázó. S talán a Turcsel-cikk is. „Hagyjuk tehát a nemzetgyalázás vádját, vagy az ehhez ha493