Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Ágh István: Utazás magyar keretben (próza)
ÁGH ISTVÁN Utazás magyar keretben RÓMÁIG AUSZTRIÁN ÁT Vacogtató hideg a Gondoliere expressz fülkéje a Keleti pályaudvaron. Megfagy a fólmosóvíz. Dermedeznek a végtagok, bensőnket izgalom melegíti. Megismétlődik az otthoni önmotozás, megvan-e a vonatjegy, az útlevél, a pénz? Ez a feledékenységtől való riadalom majd a fosztogatók lehetséges megjelenése miatt egész napig tartó izgalomba vált át. Mindig legyen valaki közületek ébren! Csináltass a feleségeddel haszsebet a nadrágod visszájára! Gombolkozz nyakig, húzd fól a cipzárt! Velence és Firenze között a legveszélyesebb a késő éjszakában! Nem kaptam még ennyi óvó tanácsot, pedig vonatoztam már Moszkvába, Leningrádba, utaztam Szófiába Bukaresten és Nisen át, Szkopjéba Koszovo és Szerbia felől. Inkább félhettem volna, mikor a szarajevói gyorson jobb s bal vállamon tartottam az alvók fejét, s szenderedtem én is velük együtt. Ha a macedón legelőről hatalmas követ dobtak az Athenas expressre, lábam elé a pásztorgyerekek, s pozdorjává törött az ablak, vagy a pályaudvari szurtosok kapkodtak csomagjaimért, nem a meglopás jutott eszembe, inkább a mi lesz velem egy ilyen környezetben? Mondhatnám, gyakorlott vagyok, és sosem ért kár Irkutszkig, Tbilisziig, Berlinig, Fiúméig, Párizsig s vissza. Nem hagyom az aggodalommal zavarni magamat. Dacosan választottam most is a vonatot, mert így lehet valamit megismerni az országokból. így tarthattam öntelt nevetségesnek Napóleont és Hitlert a meghódíthatatlan távolságot átélve Moszkva felé. Megköszönhettem a délszlávok segítségét egy részeg albán ellenében, mikor nem ismervén a szokást, visszautasítottam a gyilkolószerszám-késre bökött kecskehúst, s majdnem áldozata lettem tapintatlan tudatlanságomnak. S ahogy a bosnyákok segítettek átszállni a dubrovniki fellegvonatra! Át kellett élnem a bázeli restiben, a pályaudvari határátlépésnél, a párizsi áruházban az idegen lesajnálását, megalázását: itt spanyol vendégmunkásnak néztek, amott olyan idegennek, akit megillet a merdre, ha úgy sem érti, mit jelent. Mégis megérte. Most már pontosabban érzem, virtuális a határ Hegyeshalom és Nickelsdorf között. Folytatódik a táj sík világa Bécsig, s éppúgy siklik a vaspályán a vonatom. 1969-ben még hizlaldás disznószaggal fogadott Magyarország, utána még sokáig csak keletről, délről érkeztem más, európaibb világba. Legalább az első alkalommal a földön kell haladni, hogy ne legyen „térkép e táj”, hanem közeli élet, mely egyenrangú másságában is. Nem gondolhattam volna arra repülőn, amiben most a hosszabb idő részesít. Fönt a felhők szimu470
