Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Tóth Csaba: Az idő a képzőművészetben (esszé)

Jacques Derridával ellentétben én a metaforikus nyelvet nem dekonstruálom, hanem épp rekonstruálom.”

A képek újraalkotása során szembesülnöm kellett egy számomra döbbenetes erejű ténnyel, mégpedig azzal, hogy az eredeti művek alkotói az adott képet szinte kivétel nélkül mind fiatalon, sok esetben — és ez esetben ez mellékes - nálamnál fiatalabb korban alkotta. Végül is mindebben az a fontos, hogy ekkortól figyeltem föl az idő és a képzőművészet eleddig homályban tartott dimenziójára, az élet-kor és a műalkotás kapcsolatrendszerére. Ezen belül is három dolgot szeretnék külön kiemelni.

Nagyon sok művész esetében a fiatal életkor az életmű lezárásával, tragikus félbeszakadásával azonos. Masaccio 27, Petrus Christus 29, Giorgione, Seurat 32, Géricault, Paál László, Nemes Lampért József 33, Domenico Fetti 35, Raffaello, Parmigianino, Caravaggio, Van Gogh és Toulouse Lautrec 37, Derkovits 40, Kondor Béla 41, Van Dyck 42, Vermeer 43, Brueghel 44 évesen már halott, Gulácsynak 36 évesen lezárul alkotói korszaka, utána egy elmegyógyintézetben már csak élő halott.

A képzőművészetben mindig is kitüntetett szerep jutott az önportré, az önarckép műfajának. Nyilván ez nem véletlen. A művész talán itt a legközvetlenebb a nézőivel,

355