Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Belépő: Botos M. László: F. és a világnézet; Három monológ; Edina unatkozik; A halálszem (kisprózák)
- ...Lehet... Néha. De nem csak téged.- Szándékosan?- Persze. Szeretek rondán nézni.- Mint egy hólyag.- Hólyag?... És nem vagyok az?- Ma este nem voltál. - Mosolyog, és közelebb húzódik. Összeszorul a lábunk, és kiloccsan a víz. Kedvelem ezeket a nagy vízkiszorítású kebleket. Letörlöm róluk a fürdőhabot.- És miért szeretsz szúrósan nézni?- Jön magától... De ne beszéljünk annyit rólam... Inkább...- Miért ne?- Miért..., miért... Mert úgyse bújhatunk a másik bőrébe. Csak koptatjuk a szánkat... Érted?- ...Ez olyan furcsa. Nekem az a jó, ha mindig felszabadult vagyok. Te meg munkában egész más vagy, mint így.- ...Örvendek... Mellesleg te se lennél felszabadultabb, ha például meztelenül ülnél az asztalodnál, és a kedves kollégák méregetnének. Nevet... Hullámzik a könnyű hab...- Főleg te méregetnél... - átölel. Egészégi beszorít a kád hajlatába. - Hát akkor ez olyan védekezés?- A morcos pofa?... Vagy micsoda?- Nem tudom. - Szelíden néz, szinte szeretettel.- ...Azt hiszem... gondterhelt vagyok - bököm ki váratlanul... Érzem: lavinát indítok... Mondjam, hogy meg akar ölni a feleségem? A szemével?... Vegyek be altatót? De akkor észre se venném, ahogy belém rágja magát. Nem, ezt nem értheti meg... „Pszichiáter?”, hogy közölje: „Az álom nem valóság”, lehet, de ki mondta, hogy valóság a valóság és álom az álom? Az én feleségem tényleg az életemre tör, akkor is, ha álcázott álomkép, vagy álomképnek álcázott feleség, vagy... Hiába... Hiába mondanám. Éjszaka van. A feleségem várja, hogy elaludjak. Itt ez a nő, jó együtt, talán éppen szeretjük is egymást, eszünkbe se jut a magány, most nem, de mi lesz holnap, vagy még később. Ha még élek...- Gondok? Az nekem is — ásít. - Ne menjünk törülközni? Nincs lavina... Örülök... Csak még rosszabb lett volna... Aludni... Ideje aludni... 3. A búzakalászok az arcomhoz érnek. Kiemelem a fejem. Látom a nyomomat: szűk kalászalagút. Az ég világos, de nem bánt a fény. Egy nagy méregzöld repülőgép. Zajtalanul áll. A farka halványsárga. Alá úszom... Nem értem utol. Már régóta csend van. Alig hullámzik. Sötét lé. Fekete, mint a feleségem szembogara. Igen, mintha egy kicsit domborodna. De hát a föld gömbölyű... Sok a növény. Nem ilyen sűrű a szempillája. 322
