Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Határ Győző: Életút 3.
zott bibliofíliát vászonba kötöttek, már évek óta sehol, egy darab sincs belőle. S így, hogy a STOCKHOLMI MAGYAR INTÉZET impresszumával és Géza, meg az ottani népes magyar kolónia jóvoltából megjelent ez a groteszk misztérium [„az egyetlen szakrális játék, amely a bábeli mimikus irodalomból fennmaradt” s amelyet „asszír eredetiből” három (légből kapott) angol asz- szirológus fordított, de én öntöttem „regényes formába”] - már ürügyem is volt, hogy Svédországba látogassak: először, de nem utoljára. KL S volt nagy siker, ünnepeltek, tapsoltak...? Ne azt kérdezd, Lorcsikám - Stockholmban tízezer magyar él, az ilyen zsúfolt, sokoszlopos teremben, százszámra a szívek-összedobbanása meghozza gyümölcsét, kelendő a portéka, szétdobálod az első százat a könyvedből s az aláírogatástól a töltőtollad is kimaijul... Az isten szerelmére, ne azt kérdezd. Hanem azt, hogy milyen volt száz telefonja után meghallgatni az utolsót, a százegyediket, öt nappal a halála előtt! Amikor a kétségbeesés némasága szólt bele a kagylóba, a hosszú szünetek alatt, amiket tartott a félszavak között; mert még mindig „tanácsot kért”, lírikus a lírikustól, lévén, hogy annyi szabad szöveg után a pálya végén visszatért a kötött vershez, beletanult a rímelés lenézett művészetébe, és e barbár ékszerrel felékszerezett szonettkoszorúkkal kísérletezett. Én meg csak tartogattam a kagylót, a kikínlódott szavak értelmének mélyére hatolni próbálva - s ki gondolta, ki sejtette volna, hogy Thinsz Géza, a költő, az alkoholmámorba nem szerelmi bánatának fájdalmai - hanem az agytumor fájdalmai elől menekül, melynek késelő has- gatásán a gyógyszerméreg mit sem segít! S hogy nem először kell megérnem a hozzám igen közel álló, kedves jó barát elvesztését úgy, hogy magával viszi a titkát, vajon csak eltévesztette a sorrendjét, amikor a mérget alkohollal öblítette le, vagy igazán így akarta, ő akarta a meghívott halált? KL Kire célzol: ki volt a másik...?! Meghallod még. De ne vádolj, hogy én igazítom ilyenre ezt a felkavaró könyvet: történetem az, amely magától, errefelé halad. Világszerte, minden irodalomban rá szoktak jönni erre az útszéli igazságra - hogy mindenkiben csak egy könyv van s azt az egyet írja-variálja, benne az inspiráció börtönében. Rám is alkalmazhatnád ezt a tríviát -, hogy bennem is csak egyetlen egy tragédia van, s színdarabjaimban akárhányszor, akárhogy próbálom eltréfel- ni, bohózati fogásokkal oldaltsiklatni a sorsszerűség kényszermozgását, az istennek se sikerül kiradíroznom a végkifejletből a tragédiát s ha másként nem, hát a függönyön, legördültében, fóltetszik az INCIPIT TRAGOEDIA. KL Drámákat emlegettél, amelyek ebben az időszakban keletkeztek: az ELEFÁNTCSORDA, a GARGILIANUS. Csak nem egy csordányi elefántot vonultatsz fel színpadodon? És mi az, hogy „Gargilianus"? Mondanál ezekről valamit? Kérésed legszívesebben kereken megtagadnám, de - ördög és pokol. Nem tehetem. Más volna, ha a néző magyar színpadon már látta légyen vagy az érdeklődő a könyvesboltban megvehetné. Akkor szíves-örömest felfejteném apróra e drámák szövetét. így, teljes-tökéletesen ismeretlen drámákról szólva, félő, hogy az olvasó csak kínos-udvariasan feszeng és alig várja, hogy túles310
