Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Határ Győző: Életút 3.

menésében, mivel ragyogó francia arája a lustájának mindig az én szorgalmamat, az én nevemet dörgölte az orra alá... Parenthese fermée.) Nos, noha akkor már nős volt (harminc felé járóban), amikor Gézát megismertem, káprázatos-szép ifjú svéd neje (történetesen francia szakos tanárnő, s így nekem Izabellával soha nem voltak nyelvi nehézségeim) Izának nem kellett örökös letörtséget, turáni tespedést szemére hányni. Géza összetett lény volt, de egyik komponense: a vasszorgalom. így végezte el az uppsalai egyetemet (bár itt szerzett akár művészettörténeti, akár filozófiai tudása költészetében nem sok vizet zavart), és így tanult meg vasakarattal svédül „anyanyelvi fokon” s úgy, mint — tán Csatlós Jánost és a Kalevala-fordító Szente Imrét leszámítva - kevesen. S ugyancsak ennek a vasakaratnak köszönhette, hogy jóllehet túlontúl fiatalon sodródott el az anyanyelv tundráiról-beltengeréről, semhogy elég mélyre ereszthette volna nyelvi horgonyait, mégis, soha nem „svédült el” a svéd vizeken sem, pedig a svéd kiadó lektorátusán svéd szövegeken kotolt, és soha nem nyelte el teljesen a svéd család (ahogy tán a francia család elnyelte volna - amennyivel a francia nyelv szelleme zsarnokibb). Lényének további összetevői: szemérmelő visszahúzódás; öngúny, mely az önvesézésig fajul; a titkos meggyőződés, hogy külleme nem elég daliás, így hát a lányoknál eleve-vesztett ügye van; nomadizáló hajlam, ill. készség a sodródásra, a kalandra; végül: civilizált látszatok mögé szorított parázsló szatiriázis. (Ez utóbbit élete végén az alkoholizmus kulisszájával takargatta, s tán ez lett a veszte.)

Valamelyik irodalmi táborozásunkon - tán a hollandiai „Mikesen” - összemelegedvén Siklós Pistával, ő volt az a kivétel, aki nem szállóba ment, hanem nálunk szállt meg, a szobasor végén, a tetőemeletig felmenő műtermet kapta s onnan meg kilépés volt a lapostetőre: a tetőre kilépve, ott várt a kéménycsoport mellett s ott ismertem meg a mosolygó, szemüveges, fiatal filozoptert, aki akadozva mondta, szemérmelő gátlásait leküzdve, hogy verseket hozott, első-másod- és harmad zsengéket és meg is mutatná szívesörömest, ha nem riadnék vissza szerénytelen kérésétől, amellyel fenyeget: hogy amíg én lélegzem és ő él, legyek szövegeinek a Supreme Arbltre-e. Ez az Országos Versfelügyelői stallum, megvallom, megriasztott, de oly behízelgő volt Géza elfogódottsága s oly nyilvánvaló e kísérletek rokon hangvétele, hogy vállalkoztam a Váltóállító Versfelvigyázó szerepére. Hivatalomat becsülettel be is töltöttem az utolsó pillanatig. Géza már világszerte ismert költő- és műfordító volt, fordítói készségét-hajlandóságát nem késett kihasználni a Haza s kesernyés, csipkelődő lírájának humorából - majd utóbb szerelmi költészetének szókimondásából odahaza is kaphattak ízelítőt, amikor időről időre, késő este még mindig fel-felcsengetett telefonon, hogy beolvasson egy-egy bekezdést és „eligazítást” kéijen két változat között tétovázva s tőlem téve függővé, melyik legyen a végleges. Nem is csoda tán, tekintve örökké menádok után kujtorgó, szerelmes természetét, hogy kivált erotikus verseim fogták meg vagy azok az írásaim, amelyekben elhintegettem tréfás-trágár klapanciáimat. így azután ne is csodálkozz, hogy annak is ő volt a mozgatója és dicséretes csökönyösségével azt is keresztülvitte az Apelsberggatan 50. alatt székelő UNGERSKA INSTITUTET igazgatójánál, Szabó Ödönnél, hogy kiadják 1948-ban keletkezett BÁBEL TORNYA című regénykémet. A müncheni Molnár-nyomda vette munkába, 1000 példányban, melyből 100 számo309