Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Határ Győző: Életút 3.
amikor már nagyon törődött-fáradt voltam, Ádám, aki hazavitt, a teljesen néptelen félemeleti lounge sarkában leült a fekete Steinway-hez, végigfutott a billentyűkön, majd akkora másfél órás műsort vágott le Chopinből, Rach- maninovból, Lisztből, Lisztre saját-változatokból és szabad improvizációkból, hogy felvillanyozott és azon nyomban ezerszemű-ezerfülű közönségre szakadva, egymagam-és egyemberként a zsúfolt hangversenyterem ovációra készülő torkával-és tenyereivel hallgattam.- így zongorázol? Ádám!- Most csak így. Nem gyakorolok.- Zenét is szerzel?- Ha muszáj.- Álszerénység. A fiatal Hamvas Bélának emlékszem egy novellájára; arról a csodalényről szól, aki a világ legszebb, legmagasabb, legerősebb embere, futó-vívó-úszó-és síbajnok és olyan allrounder, amilyet a világ még nem látott. Feltételezem, hogy te is, mindezeket tudod. Mit nem tudsz?- Hát... hazudni nem tudok. Olyan melegséget éreztem a szívem körül, hogy a spontán vallomásért megöleltem; elérzékenyültem tőle, hogy én, vén Polüdeukész, tán most leltem meg fiatal Castoromat. De tudjuk, hogy a Dioszkúrok közül csak az egyik volt halhatatlan. Vajon melyikünk melyik?... Nem döntöttem el, aludni tértünk. Hálás vagyok neki, hogy életutamat arra igazította, amerre nélküle nem mentem volna; s jóllehet a távolság meg az időzabáló galacsin, amit kinek-kinek görgetnie szent rögeszméje, azzal hitegetvén magát, hogy valamit alkot - a nietzschei Tagewerk elszakított, Ádámra mindmáig a dioszkoridé- szek cinkos, halandóságunkat meghaladó szeretetével gondolok. KL Ha jól sejtem, ő még felbukkan, mint aktív szereplő élet utadon... ? De még mennyire! Majd...! S itt megint csak hadd tegyem le a nagy esküt (s mint a mongoloknál szokásban volt: monyomra helyezett mutatóujjammal), hogy nem akarattal teszem, ami következik, nem akarok felkavaró könyvet írni s tőled sem szeretném megkapni azt, amit egy kritikusom írt a darabjaimról: hogy a GARGILIANUS, a LIBEGŐ, a KÖTÉLVILÁG, a PATKÁNY- KIRÁLY - mind-mind csak arra jó, hogy kiéljem /szublimáljam/ kiírjam magamból katasztrófa-neurózisomat - KL Hát van ilyen? Én is azt kérdem. Hogy van-e ilyen neurózisom. Ignácz Rózsa hűségesen elküldte minden könyvét, recenzeáltam is sűrűn leveleztünk s Ádám leírásából tudtam meg kegyetlen-tragikus halálát, 1979. szeptember 24-én, az autóbusz kerekei alatt. Úgyszintén tőle tudtam meg, hogy akik ’56 után megszeppentek-szétszaladtak, az agg Török Sándor körül újra egybeverődtek s megint kizöldellt az antropozófia nyájas-repkényes filagóriája... Sándor bácsi vele is, más látogatómmal is, gyakorta üzent és megható álmatagsággal - diszcipulusai közé számított... KL Te meg, ha jól tudom, diszcipulusaid közé számítottad Thinsz Gézát Rosszul tudod: ő volt a jelentkező, hogynemondjam követőnek ajánlkozó — ő és nem én, tanítványtoborzó. (Hadd szúrjam itt közbe és mondjam el zárójelben, hogy egy másik, igen tehetséges fiatal prózaírónk esetében, két évtizeddel később tudtam meg, hogy instrumentális voltam házassága tönkre308
