Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Határ Győző: Életút 3.

esi és köre, ők legalább érdeklődtek a filozófia iránt. Ebben a légkörben nőhetett fel Adám, de hogy kinőtt-e belőle és fölébe nőtt-e, máig sem tudom. Annyi szent, hogy leveleiből szédületes nyelvismeret, egyetemes műveltség és mindenre kiterjedő érdeklődés sugárzott: alig vártam, hogy szerét ejtsük a találkozásnak. Nem tehetek róla, felkavaró könyvet írok, csupán mert híven követem életutamat, mely mint a Teide hátrahagyott óriáskrátere négyezer méteren, sziklaszakadékaival majdnem járhatatlan s itt, Beethovennel, elmondhat­nám, hogy durch Leiden - Freud’ - és nem tehetek róla, botránykő lesz belőle, számíthatok a szemrehányások özönére; és te se, Lorcsikám, ne azt mondd, hogy „micsoda plasztikus, élethű portréját” adom ennek-annak a meg­szólalásig, hanem inkább boldogtalankodj velem együtt, hogy micsoda félre­sikerült gyorsvázlatok ezek, krokik, ahogyan én láttam valakit épp-felvilla- nóban, halmozom a melléfogásokat, a tévedéseket. Hogy sértődés lesz belőle? Nem is egy! De már nem lesz urnám, lehugyoznivaló: hamvaimat szétszó- ratom a Csatornában, Dover és Calais között. Ezért, bátran mondhatom, hogy Makkai Adámmal való találkozásom életem egyik legnagyobb ajándéka volt, sokféle örömet és meglepetést tartalmazó ajándék-szelence (ha még em­lékezel a szó eredetére, Rableais-nél: hogy az - Szilén-Ce) - és ő is, mint Szilenosz, ez a régi erdőisten, Hermész Pszükhopomposz és egy nimfa gyer­meke volt. Hogyan jellemezzem, hogy magamra ne haragítsam, s ugyanakkor olyan saillant legyen a leírás, hogy élőnkbe ugorjon, mint ahogy akkor a szemembe ugrott? Gyors mozgású, megnyerő külsejű világfi, született char- meur; nemcsak beutazta, de végigtanította a fél világot Honoluluban, Hawaii szigetén, Szingapúrban, Kaula Lumpurban, míg végezetre Chicagóban álla­podott meg, ahol benősült egy patríciuscsaládba és leszúrta sátorfáját; annyi egyetem után ennél a katedránál állapodott meg, ahol valóságos intézménnyé nőtte ki magát. Már a londoni, Szabó Zoltán szerkesztette KILENC KÖLTŐ című kötet­ben felfigyeltem rá, s minthogy magával hozta a költészetközpontúság fer- tőzetét, ő is, mint mindenki, költő akart lenni s lett is. SZOMJ ÉS ECET című 1966-ban megjelent, testes kötetéről áradozó ismertetést közöltem az Irodalmi Újságban - de mert nem a hetedik mennyországba menesztettem, csupán a harmadikba (nem fedeztem fel benne új, szuper-Babitsot), Adám mintha megorrolt volna. Szépen induló barátságunk ezzel - ha nem is törést szenvedett: hajszálrepedést kapott; ezt hamar begyógyította az idő, no meg Adám szerencsés természete. Ő ui. intenzíven összepontosította figyelmét, de mindig ezer dologra egyszerre; szimultán szellem volt: mindent akart és mindent egyszerre. A költészet azonban zsarnoki: egész embert követel és nem a százfele szakadó intellektus egy századrészét; így ez a nála nagyon erős velleitás utóbb meghátrálásra kényszerült, s hol az utazások-előadó- körutak, hol a nyelvészet vette át a vezérszólamot; számos szakkiadvány és híre, hogy ő a Chomsky-iskola legveszedelmesebb ellenfele, megszilárdította tekintélyét. Soha nála extrovertáltabb emberrel nem találkoztam (ha a fiatal Ba- ránszky-Jóbot leszámítom) s volt is mindig, Adámban, valami a showman-bői; mindig középre ugrott, szerepelt-csillogott; emlékszem, egyszer - hogy odáig előreugorjak - náluk Chicagóban, a szállómban, szerzői estem és éjfél után, 307

Next

/
Oldalképek
Tartalom