Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Határ Győző: Életút 3.
produkál”. Az első látogatóin Mrs. Maynard volt. Tudod ki az? Én sem igen tudtam s úgyszólván elfelejtettem, hogy évekkel annak előtte ő volt az, akitől vettük a babaházat. Azzal kezdte, hogy megszegte az első számú íratlan törvényt Angliában: sehova előzetes bejelentés-beinvitálás nélkül senki nem mehet. 0? Becsöngetett az utcáról és betört.- Itt laknak még? Megvannak még? Gondoltam, erre járok és megnézem a házamat.- Rosszkor jön, Mrs. Maynard, betegünk van, ágyban fekvő... De Édesanyám mintha süketnek beszélne. Meg se látja. Mrs. Maynard végigront a házon (az „ő házán”), berobban minden szobába, felmustrálja, mintegy birtokba veszi és elkezd dühös-vigasztalhatatlanul, ellenségesen - jajveszékelni:- Mit tettek vele! Mit csináltak az én házammal! így elrútítani! Az az undok modem kandalló, azzal a világcsúija szikrafogóval! Ezt is, ezt is, mind a három szobát, azzal a lehetetlen kontinentális modern faburkolattal: így pocsékká tenni! Ez gyalázat! Hogy merészelték! - Mrs. Maynard, nagyon sajnálom, örülnék a váratlan látogatásnak, ha nem volna betegem. De a fiam súlyos beteg, minden percben betoppanhat az orvos, ideváijuk: legyen belátással - De tudhattam! Hogy ha ilyen kontinentális népségnek adom el az én tündéri kiskastélyomat, ahol az én drágámmal oly boldog napokat töltöttem, hát: ezt teszik vele! Elgyalázzák! El, azokkal a fényes-tojássárga fa-micso- dákkal bedeszkázzák végig az egészet, mintha vitorláshajón járnék, a fedélközön! Ezt, az én házammal! Tudják maguk, hogy ezért, de fel én, meg is teszem, tudják, hogy ezért fel lehetne magukat jelenteni?-Mrs. Maynard! Hát nem lát a szemétől? A fiam súlyos idegösszeomlással itt fekszik maga előtt és maga a „házáról” beszél! Visszavágyik: megértem; nagyon szép a háza és hálásak vagyunk, hogy eladta nekünk; de... nem tartóztatom tovább - Eladtam! El, én kötöznivaló bolond! Hogy tört volna le a lába, amikor először betette, akárki idegen, az ügynök, meg aki megvette! Mert ha behúzódom ebbe a szobába, ahova, látom, világcsúfjára még egy ágyat is belöktek, hát a többi ötöt kiadom és csak szedem a bért, és élem világom: vendéglőből hozatom a kosztot, az úri kosztot, vendéglőből, igen!... De nem is hagyom én ezt annyiban, ezt a gyalázatot! Mert hogy szabad-e ilyen moslék-modern disznóólát, igenis: disznóólát csinálni az én házamból, azt a bíróság döntse el! Haragosan a nyaka köré csapta csiricsáré muszlinsálját és Mrs. Maynard nagy garral-dérrel-durral eltávozott. Édesanyám a székre rogyott az ágyam mellett és megfogta a kezem:- Nem ébresztett fel ez a bolond asszony a kiáltozásával? Jaj, ha úgy tudnék angolul, mint ahogy nem tudok, de megmondtam volna neki a magamét...! Én meg csak valami borsólevesködön keresztül láttam-hallottam-is-nem- is a történteket, az ide-oda fel-le rohangáló asszonyt, akinek hangja-alakja rémlik, hogy ismerős; de tiltakozó üvöltözése az ellen, hogy a lépcsőkorlát alatt az „ő babái” helyett tele-üveg van, mi dolog az?! - nem hatolt el az agyamig. A volt tulajdonosnő, aki patáliát csapott az „ő házának” európai, 233
