Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Határ Győző: Életút 3.
kontinentális ízlés szerint való meggyalázása miatt - ez volt az első vizitáció. A második tán harmad-negyednap, mindjárt utána, jóval egyszerűbb volt, kurtább is és könnyebben lerázható, de annál drámaibb. A szoba végében csöng a telefon. Ha most kikelnék az ágyból, az út felénél elvágódnék. Szerencsére meghallja Édesanyám, elősiet a konyhából és felveszi:- Helló. Magyarul folytatja: hosszan cseveg, hercigeskedik, égre-fóldre esküdözik, vigasztal, csillapít.- Ki az? Kivel beszélsz? Kérdésemre tenyerével elernyőzi a kagylót és úgy súgja:- Adrienne... A borsólevesködön keresztül kihallom a nevet, a kedvesét (valahai) Szeretők Szentháromságából, de az eszméletemig nem hatol. (Olyan húszfilléres, ami lassan, sziklameredélyen peremről peremre pattanva - örökkévalóság, amíg leesik.)- Adrienne...?! Ne kívánd tőlem, hogy szabadjára engedve regényírói fantáziámat, rekonstruáljak egy olyan beszélgetést, amelyet nem én folytattam le. Hívebben ragaszkodom az igazsághoz, ha felidézem, hogyan mondta el nekem Édesanyám ő maga, amikor már fel tudtam könyökölni (nagy haladás) és a szemem is félig ki mertem nyitni (az Adrienne név hallatára).- Adrienne volt, aki telefonált? Lehet annak már vagy egy hete. Honnan?- 0.Innen.- Honnan innen?- Londonból.- Innen Londonból...?! - (Ez volt az, aminél felkönyököltem.)- Igen. Te, fiam, félig aludtál. Minek zavartalak volna vele. Elmondta, hogy itt van Londonban, két hétre jött. Hogy találkozni akar veled. Mondom: nem lehet. Azt mondja: „nem lehet”? És miért? Mondom neki, hogy miért. Mire azt mondja: Margit néni, ő nem lehet olyan állapotban, hogy ne akarjon találkozni velem. Mondom: nem tudsz lábra állni. Azt mondja: akkor is! Három éve azon dolgozom, hogy kiharcoljam az útlevelet és azért öltem ma- gam-és kapartam össze minden pénzemet, hogy két hétre idelátogassak és láthassam megint, és maga azt mondja, Margit néni, hogy nem tud lábra állni! Nem hiszem el! Mi baja van? Idegösszeomlása. Akkor is! Hozza el az idegösszeomlását, csak legyen nekem: egy félórára! Megadom a szálloda címét. Hiába adod, drágám, Győző egy hónapja nem dolgozik, gyönge, mint a légy. De Margit néni! Emlékszik, hányszor látogattam meg, amikor még otthon volt és mennyit beszélgettünk Győzőről! Maga tud mindent: három évig éltünk egymással, egymás mellett, ha nem is együtt, és nem tudtuk volna egymás nélkül elképzelni az életet! Három év: egy darab élet! Hát nem bánom, fiacskám, felírom, ha megmondod a szálloda címét, de ránézni se tud, nem hogy elolvasni a cédulát, és teljesen ki van zárva, egy betegnél, akinek az orvos hiába rendel szigorú ágynyugalmat, ha egyszer az ágyáról mozdulni se tud: ne számíts semmire. Hotel Bradford, az istenért, Margit néni, két hétig itt vagyok még! Annyira csak összeszedi magát, hogy taxival...?! Ezt nem teheti! Maga nem tudja, mit kockáztattam, csak azzal, hogy felújítottam 234
