Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Határ Győző: Életút 3.
tül-szőröstül. Igen. Megmakacsoltam magam. Ezt tettem Solange esetében és ezt Francoise-zal is, aki igen neheztelt. Nem mondom, megesett, hogy cukrászdázni vittem egyik-másik lányt a környéken, de nobilisán etettem és félreérthetetlen, sőt kifogástalan franciasággal tartottam a távolságot a sarokfülke félhomályában. Mert minek nézel? Hogy felcsapnék cukros bácsinak?! És mégis, így főkegyúri jogaimról lemondva és kiszolgáltatva magam tisztasági fogadalmam gyötredelmes kínjainak, máig felfoghatatlan módon, e tiszta helyzetekből adódtak Párizsban azok a fatális félreértések és következményekkel terhes bonyodalmak, amelyekből csak úgy szabadulhattam, mint a - de most nagyon kérlek, ne vágj vigyori pofát és így vedd a metaforát, szó szerint - a gyík, amely leveti farkát; hogy így, megrövidülve meneküljön. KL És megmenekültél? Lorcsikám: az írómesterség a legönzőbb mind közül, az önzés örökké a harmatponton van s váltig kicsapódik, nedvesen gyöngyözik a halántékunkon; de ne téveszd össze a közönséges önzéssel, amely pozitív és másokat sebez; ez - ez negatív és visszasebző. Az alkotás érdekében le kell mondanod ezer mindenről, utazásról, portyáról, kalandról, meggazdagodásról, külszínes csillogásról. Emlékszel, hogyan mondtam le Zimándy Zelma szineművésznő veszedelmeiről, csak hogy megmentsem a HELIANE befejezését? Útfélen hagyom és soha nem fejezem be, malomkerékkel a nyakamban. Lemondani világbotrányról, új életkezdésről, Párizsról. Visszanyelni keserűséged, ha Solange Pierre vállára borulva sírja ki bánatát. Süketnek tettetni magad, ha fordítód, a szemrehányás-közvetítő, megjelenik Framjoise harag-postájával. Kitartani a választott múzsa mellett, ahogy Robert Graves meghagyta, a „hét mágusok” egyike - ha te magad is hetediknek vélnéd magad. A hűségesen, otthon váró, műhelyed-őrző, Édesten-Édes mellett. Ellenvetésed? Hogy a hűség, mint minden a világon - viszonylagos. Mert nem tudod, hogy az alkotás — áldozatvállalás; hogy ára van, nagy ára. S azt se berzenkedve, hanem az alázat paroxizmusával, az alázatéval - ha nem ismernéd erről Valéry Larbaud vallomását - tonte grande oeuvre d’art est le fruit d’une humilité profonde. Most már látod s így tán megérted, miért neveztem ezt a korszakomat az Érzelmek Zűrzavarának KL Nem volt lebénító hatással? Meddő korszakodnak mondanád? „Meddőnek?” Sohasem volt meddő korszakom. Sőt, inkább termékenyebbnek a szokásosnál. Mert e fájó érzések örvények csigaforgásával beleömlenek a képzelet világába az embernek s mi sem mozgatja meg jobban a fantáziát, mint ez a dúltság. Jótét lélek volt s jót akart, Gladysre nem szabad haragudnom, hiszen őt is ez a Nagy Keringető - az örömelv hajtotta; és szerelmi készségeskedésének - ha közvetítő szolgálatait nem is fogadtam el - megvolt a maga keserves haszna. KL Az irodalmi kicsapódása? De miért mondod keservesnek? Igen, az irodalmi csapadéka; de keserédesnek mondom, mert gondold csak fel, hogy - Rabelais-val szólva - hány francia szüzet fog az Üdvözítő a fejemre húzni a Mennyekben, mint idvezültnek...?! S jóllehet a két színdarab, amelynek alapgondolata ilyentájt fogant meg bennem, ilyen keserédes, mégis, sokáig szontyoli-szomorú voltam, az én paradicsommadaraim elröppen ése láttán; mert (hogy ne is mondjam) Weöres Sándornak is megegyezett a tapasztalata a Giordano Brúnóéval, lévén ez már az embertermészet alapszövetébe 219
