Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Határ Győző: Életút 3.
mindenes élettársának, a szőke Pat-nek a fő fájdalma. Bunny elvált, de csak jogilag. Bunny uborkafára felkapaszkodó félművelt plebejus volt, szorgalmával és kitartásával többet ért el, mintsem remélni merte volna: egy félarisztokrata nevet viselő, nagypolgári hölgy, aki (mint egy viselkedéstani kézikönyv) csupa attitűd volt és jómodor, hogy szinte úgy élt-siklott-nyúlánkos- kodott, mintha hónapról hónapra a VOGUE-ból vágták volna ki, férjéül fogadta. Bunny, amíg tartott, a hetedik egekben volt, bár titkon fárasztónak találhatta a drill-t és nem tudhatta, hogy férjként való alkalmazása időleges csupán. Elszakadni nem tudván, Isobel, a Hölgy (a créme de la créme-bői) hol megengedte, hogy Statsvisitre járuljon házához (melyből szűrét kitette volt), hol ő kért nála audienciát, nosztalgia-félórás viszontlátásra. Ebből a felfele néző kötődésből a plebejus lélek nem tudott kibontakozni s amíg Iso- bel-Kirke varázshatalma alól nem szabadult, addig a szöszke Patrícia hogyan is remélhette volna, hogy Bemard oltárhoz vezeti. S ilyenkor, időről időre, ha Patra rájött a „bolondóra”, papucsot-harisnyát nem készített oda és napokig szótlanul duzzogott, Bunny barátom éghajlatváltozásra vágyott és vigasztalást keresett mindnyájunk készséges vigasztalójánál, Gladysnél, ha még emlékszel a rút, langaléta tanítónőre, aki nem a saját, csupán a mások boldogságát kereste, hogy beérje annak látásával s Bunny szerette ezt a kelepcét, lévén régről kliense Gladysünknek KL Akinek, ha jól gyanítom, te is kliense voltál...1?! Ördög és pokol! Te csak ne gyaníts jobbra-balra, se jól, se rosszul. Nem voltam, ami isteni csoda; de önfejűségemet és a „tisztaság” kiharcolását megszenvedtem és megfizettem érte; mely másfél éves cudar korszakomat, ha nem omolsz meg e kikölcsönzésért, úgy is nevezhetném, hogy Verwirrung der Gefühle. Gladysünk ui., akit Piroskám is, Édesanyám is jól ismert, szokásba vette, hogy áttelefonáljon értem, mondván, hogy újfent francia vendé- gecskéi vannak s egyikük üzenetet hoz Párizsból, Pierre-től. A virágos szoknyájukkal terülköző, fiatal francia lányok, többnyire egyetemi hallgatók, ket- tesével-hármasával vendégeskedtek nála s jóllehet azzal a feltett szándékkal, hogy angolul tanuljanak, hirtelen nyakig zuhanva a nyelvi mély vízbe, ful- lasztónak találták és éktelenül vágytak francia szóra. Hogy könyörüljek rajtuk s kegyelmezzek meg neki, mert a franciába neki már beletörik a nyelve - így Gladys. Az üzenet Pierre-től semmitmondó volt s sohasem több, mint amit leveleiből amúgy is tudtam már: a PEPITO ET PEPITA szöveganyagát már szedik s sorra javítgatja a nyomda kutyanyelveit; ürügy inkább, hogy átcsábítsanak, s mihelyt átcsábultam s leereszkedtem az alagsori lépcsőkön, Gladysnek nyomban bokros teendői támadtak, dolgozatjavítás az iskolában, szakmai értekezlet, egyik sürgősebb és halaszthatatlanabb, mint a másik. Mintha csak nehéz jármot vettek volna le a nyakukból az angol nyelvvel, a lányok felszabadultan csácsogni kezdtek s nekem sem volt ellenemre, hogy ilyen lánykoszorúban francia nyelvi fürdőt vegyek. A dolog akkor kezdett baljós fordulatot venni, amikor csak ketten maradtak és az egyik a fejébe vette, hogy ő is Gladysszel tart... Ilyenkor fellázadtam, becsületúristenemre, hogy így igaz, mosolyoghatsz akármilyen sandán, Lorcsikám: fellázadtam és kijelentettem: akkor én is megyek------K L Sandán mosolyogni: én?! Csak te ne add az ártatlan bárányt, hogy már meg ne egyelek farkasbőrös218
