Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - Pomogáts Béla: Fehér torony - Erdélyi József költészetéről
meditáció, a „sóhajnyi líra” ahogy Sárközi György hangoztatta - „visszaárad az egész képbe, s megfesti egy nem annyira komplikált, mint színes egyéniség vérével” (Kökényvirág. Nyugat, 1930.). Németh László „főnév-vers”-nek nevezte ezeket a természeti képekből és lírai meditációból épült dalokat. „Előszed - írta - egy állatot, növényt, tárgyat s meglehetős rokon módon pattant ki belőle valamely szimbolikus sugárzású eszmét” {Új nemzedék, 1931.). Ilyenek Pacsirta, A hegedű, Egy csíz után, Nyesett fák, Telefonkarók, Csipkebokor című költeményei. A verset záró lírai meditáció általában elégikus természetű, ezért a természeti képsor is elégikus színezetet kapott. A kifosztottság érzése, a bujdosás, az otthontalanság oltotta be elégiával Erdélyi József dalait, és adott számukra némi modernebb: a személyiség és a világ között tapasztalható diszharmóniát vagy éppen a személyiség belső diszharmóniáját kifejező jelleget. A dalokban megjelenő poétikai forma valójában a 19. század népies dalműfaját frissítette fel a „nyugatos” költészet stíluseszközeivel, kivált a szimbolista kifejezés vívmányaival. A klasszikus dalforma tárgyias stílust mutatott, elsősorban olyan költőknél, mint Goethe, Burns, Heine és Petőfi, akik talán legnagyobb mesterei voltak a tiszta rajzolatú, biztos szerkesztésű műdalnak. A tárgyszerűség és a szerkezeti arányosság elve azonban fokozatosan halványodott a szimbolizmus és az impresszionizmus diadalával, majd teljesen elveszett a századvég és az avantgarde eruptív forradalmaiban. Erdélyi József költészete, hasonlóan nemzedékének törekvéseihez, a tárgyszerű látást és fogalmazást keltette új életre, a hagyományos formát alkalmazta az újabb igények, az újabb mondanivalók feltételeihez. „Erdélyi - fejtette ki Németh László - példát adott a szerkesztésre és a tárgyiasságra. Közvetlen hatása talán nem nagy, de vele fordul a líra érdeklődése, és irányát követni kénytelenek azok is, akik őt magát nem becsülték sokra. Erdélyi lemondott a forradalomról, hogy megmentse mondanivalóját, nem egyéniségét tündököltette, hanem azokat a konkrét emlékeket formálta verssé, amelyeket egy költő lírai kincsének érez. Míg mások a csinált egyéniség bankópapírjával dobálóztak, ő tért rá először a mondanivaló aranyvalutájára: ezzel lett korszaknyitó költő.” {Új nemzedék, 1941.). A tárgyias költői stílus általában a leíró költemény és az életkép, ritkábban a terjedelmesebb költői elbeszélés alakjában érvényesült. A költő kezdetben népies anekdotákkal kísérletezett, amelyek Petőfi és Arany humoros-ironikus elbeszélő költeményei nyomán adták elő a falusi élet csattanós történeteit. A verses anekdota műfaját mutatta a Bődi pacsirtája, a Julis néni tücske, a Tejtestvérek és a Torony. Ez a forma meglehetősen szorosan érintkezett a népnemzeti epigonizmus elbeszélő költészetével, azzal a népies idillel, amelyet a konzervatív irodalom képviselt. Erőteljesebbek és eredetibbek voltak Erdélyi leíró költeményei és életképei, amelyek érvényes módon újították fel a Petőfire és Aranyra utaló hagyományt. Részben portrékat rajzolt általuk, amelyek családjának tagjairól, gyermekkorának társairól készítettek érzékeny, érzelmektől átszőtt ábrázolást, például Anyám, A borbély, Pét re, Rákóczi fia című verseiben. Részben pedig a falusi élet köznapjait, munkafolyamatait, a családi portán található állatokat és tárgyakat írta le a klasszikus életképek megjelenítő erejével és mozgalmasságával, mint A szürke, A Rózsi, Nyári emlék, Kis-Andacs, Hó, kökényvirág című verseiben. A leíró költemények és életképek szerkezete hasonló volt a 1162
