Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak

nagyanyám sohasem kérdezte a bábaasszonytól, honnan ily sietve, hová ily lihegve, mert az ő számára, aki a valóságot a játékban élte, a bábaasszony is játszótársa volt, megszakítás nélkül itt egészen addig

mindazonáltal Adél néni, ha a születés első feljajdulásától fogva a végső leheletig (életfélelmében rezgő nyárfalevél) valami, vagy ki tudja talán valaki fenséges és idegen úrtól való rettegésben, akit olykor bátortalanul, hogy maga ellen ne fordítsa hatalmának haragját, Isten törvényének nevezett, ennek a bizonytalan térben ködlő, fogságban tartó törvénynek ellenére, amikor a Róza nagyanyám köré fűbe telepedett kicsinyek és élemedettek vegyes bokrából hol egy váratlanul fellobbanó szóvégre, hol meg egy huncut ugrással lepattanóra, mint felborult gyümölcskosárból frissen szedett cseresnye gurult széltébe- hosszába a kiloccsant nevetés, s ő csak félszegen, csupán egy vékony félszájnyi kunkorral mosolyogva, elképedt, mi is szabadította ki azokból, a többiek- b ő 1 az ok és cél nélküli vigadást? ám ott mégis egy számára tilos birodalom törvényszegését sejtve, dehogy is merészelt avval ellenkezni, ilyenkor még irigység sem súlyosodott keskeny mellére, még csak nem is neheztelt, ahogy ő mondta a gyerekeskedőkre, s ezen a gyerekségen, legalább is a látszat szerint, azt a maga számára tiltott tartományt értette, ahová sohsem mert belépni, akkor sem amikor a sóstó partján bíztatták, nyújtsa ki bátran karját, lábát, mentőövet is kap, meg ügyelnek is rá, semmi veszély, ússzék, lubickoljon, együtt a többiekkel, ő ilyenkor is a falépcsőn kuporogva, horgolt fürdőkesztyűjében, fodros fürdőkalapban, fürdőcipőben, visszahúzta lábujját az alig kóstolt sóstóból, és mégcsak nem is szomorúan rebegte: másoknak lehet, a többieknek — így nézte közelről és végtelen távolból a maga számára tilosnak ítélt könnyű birodalmat, ahová a sárkány felrepül, de zsinege az ő kezéből kioldódik - nézte bánat és keserűség nélkül - igaz, Jula a bába sem ismerte a játékot, a játék tüzét, de mint aki a megkülönböztetésen innen, az ítéleten túl, a játék hiányában tompa fájdalmát se, a mások játéka feletti bosszúságot se, szakadatlan hömpölygésében okos és célszerű cselekedeteket sem állított azzal szembe, és főleg a törvény lépcsőzetesen emelkedő, osztódó, emelkedőfogyó piramisához nem mérte tetteit, gyér szavait, kertjében sem rajzoltak a virágágyak az évszakhoz igazodó szabályos alakzatokat, bezzeg nagyanyám kertjében az ágyások peremén a kikelet jácint meg tulipán koszorúja, azon belül a később nyitók négyzete, s annak közepén a télidőn is zöldelő, viaszos lombozatok, s valamennyiben a háromszögek akár a katedrális metszett kövei olyan szép összhangban illeszkedtek egymásba - nem, Julánál mintha a teljes természet egyidőben fogamzott, csírázott, nyílott, gyümölcsözött volna, és valamint a tengerfenék teljes életet rejtő kincstára sem a már elrendezett dolgok rendjének bomlása, mégsem volt az a kissé fold felett lebegő, csak távolról rezgő, soha át nem léphető, nedveiből a távolba is fénybuborékokat eregető délibábkert kócos, rendetlen, s amint egyszerre történt abban virágzás és her- vadás, úgy a bábaasszony kedélye, alakja, arca, ruhája sem változott Róza nagyanyáméhoz hasonlóan, cserélgetve szenvedélyt és tréfával átszőtt búbánatot, kicsattanó örömjátékot, Jula apró fehérrel habozott fekete szoknyájának hullámverő redője egykedvűen hajtotta körbe az évszakok szelét, zúgását,

1114