Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Varga Imre: Ahonnét jöttem, ott most háború van - Beszélgetés Balázs Attilával

- Nem akarok belőled kifacsarni dibdáb dolgokat, a vallomást belátásodra bízom. Miből éltél akkortájt?- Paradoxonok léteznek az ember életében. Akkoriban amolyan ellenzéki lázadóként, bár igazából talán nem is voltam az, inkább csak: megpecsételt, amikor kereset nélkül maradtam, a feleségem pénzéből éltem, aki tisztességesen fordított nap mint nap, mégpedig magas szövetségi állami-hivatali szinten. így kapcsolódtam vissza az állam csecsbimbójára. Ugyanakkor barangoltam sokat a munkaügyi hivatalokban. Eléggé megalázó volt. Gondoltam, kamionsofőr leszek, de azután másképp alakult. A hosszú vezeklési szakasz után felvettek az Újvidéki Rádióhoz s ebbe több ember jóakarata is belejátszott, többek közt Gion Nándor főnöké. Ha ő ellenkezett volna, akkor ez nyilvánvalóan nem sikerül. S akkor - hogy valódi újságírót faragjanak belőlem - jártam egy ideig a piacokat, ahonnét színes tojásjelentéseket küldözgettem, s rengeteg butító ülést szenvedtem végig, amelyeken nem volt szó semmiről, de ott kellett lennem. S később jött a kín, amikor ezekről írni kellett valami értelmeset. A kiborulás határán végül megkegyelmeztek, felavattak, s a kultúra közelébe engedtek, ahol gyorsan kiderült, hogy a kultúrára nem maradt egy lyukas krajcár sem, de azért csinálni kellett kitartóan a fából vaskarikát. 1991 őszén, újságírói fejlődésem csúcsán ismert okokból távoztam az Újvidéki Televízió magyar nyelvű műsora művelődési rovatának rovatvezetői posztjáról. Életem anyagilag legrendezettebb periódusa volt ez a tévés pályafutás. Amúgy eléggé idegölő. Ott is ért egy átmeneti kirúgás pár kollégámmal együtt, mert nem az adott kotta szerint játszottunk, de a közvélemény és az ügyben mérvadó bíróság segített bennünket visszakapaszkodni. Csakhogy nem lett belőle tartós boldogság. Olyan napok következtek, amelyek a legsötétebb jövendöléseket is túllicitálták. S most megint arra kell várnom, hogy valakik megbocsássák vétkemet. Töröljék a kilátásba helyezett súlyos büntetést, amely ezúttal a legsúlyosabb is lehet. Közben egyfolytában aggódhatok, elsősorban az otthonmaradt családomért. Szóval, nem ilyen lovat akartam.- Ereszkedjünk megint alá mélyebbre az idő kútjába. Milyen gyerek voltál?-Álmodozó; amúgy jó sportolóból tanuló, de nem mindenben kitűnő. Például a matematika mindig csikorgott. Ma már csak halvány emlékeim vannak az összetett számtani műveletekről. Lehet, hogy kirívóan képzelődő voltam. Gyakran bámultam ki a tanterem ablakán, amely épp egy temetőre nézett, s nagyjából ma is emlékszem a sírok akkori elhelyezkedésére. Aroggyant fejfákon szereplő nevek bizonyították, hogy azon a tájon régebben is éltek magyarok. Bele tudtam feledkezni élet és halál kérdésébe, de az elmúlás kérdésében nem jutottam megnyugtató következtetésre, amit természetesnek tekintek ma. Mármint azt, hogy akkor nem értettem. Ma sem értem egészen. Különben a másik énem résen tudott lenni befelé, a tanterem felé, és ha feleltetéssel törtek rám, általában meg tudtam felelni a követelményeknek. Később a képzeteket, emlékeket, álmokat, tapasztalatokat beépítettem egy olyan világba, amely számomra ma is létezik, s ez az én képi világom. Matematika nélkül. Mértanilag is definiálatlan alakú, de leginkább a tojás alakzatra hasonlít. Hm... későbbi tojáspiac... Ha manapság számon kérik, hogy az enyém valósá- girodalom-e vagy sem, nem tudok rá pontosan válaszolni. Ezt viszonylagosí- tani lehet. Az én egzakt matematikám rossz. Inkább a végtelenség felé vonzódom, amelynek a végén áll egy nagy Lezáró, de vele még nem találkoztam.

1094