Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - Varga Imre: Ahonnét jöttem, ott most háború van - Beszélgetés Balázs Attilával
- A leggyakrabban benső életünk határozza meg cselekvéseinket, gondolatainkat, életünk eseményeit, végső soron magát a sorsot. A meg nem nyilvánult dolgokat miért tiltanánk ki a valóságból? Most járjuk tovább a lélek tájait. Álmodni szoktál?- Akármilyen fejlett képzelőerő birtokában sem hiszem, hogy életünk minden eseményét a belső határozza meg. Egyébként álmodni szoktam. Zavaróan sokat, szinte nem érek rá aludni. Külsőleg a pihenő ember benyomását tudom kelteni nagyon sokáig, de ez látszat. Általában egy fokkal fáradtabban ébredek, s amikor eszembe jut minden, legszívesebben visszaaludnék. Amikor lehet, ez meg is történik. Furcsa, hogy a szökevény ember legszívesebben aludna, amikor annyi bokros teendője lenne, hogy az szinte a semmivel találkozik. Sajnos megint vissza kell kapcsolódnom a háború dolgaihoz. Mert idekerülé- sem után ért egy olyan ajánlat, hogy utazzak el Horvátországba. Hogy részt vegyek a háborúban, persze nem fegyverrel, hanem kamerával. S láttam szinte mindazt, ami katonaként várt volna rám. Tömény iszonyat, amitől most sem tudok szabadulni. Elromlottak az egyébként is fura produkciókra képes álmaim. Rémülettől tágra nyílt szemmel alszom éjszaka, legalábbis az az érzésem, s csak nappal tudok megpihenni. Olyan dolgokról álmodom, amelyekről jobb lenne tudomást sem venni, de muszáj odafigyelni, mert mélységesen érint. Ismertem azokat a tájakat, s mintha ismertem volna az embereket is. Képernyőről megszokja az ember a hullahegyeket. De én visszatérőben álmodom egy kislányról, szökés haja volt, egy főidig rombolt faluban vetette ki a légnyomás az ablakon az út kellős közepére. Ott feküdt a hátán, s az eget „kémlelte”. Engem nagyon emlékeztetett a kislányomra. Az a kislány halott volt. Egész életemre szóló kép lett. Aliz a Csodaország kapuját szemlélte. Remélem, hogy mégis csak álmodtam ezt.- S a háború előtt miről álmodtál?- Kis pirosszemű nyulakról? Szexuális és egyéb álmaimat leszámítva: gyakran álmodtam arról a tanyáról, ahol apró gyerekként éltem. Még iskolásként is visszajártam oda, s mikor nagyszüleim meghaltak, utána nagyon sokat álmodtam róla. A tanya képe írásaimba sokféleképp belekeveredik, legtöbbször egészen áttételesen. Ez a tanyaálomsor nekem nagyon fontos. Mostanság nagyon sokszor képzelek magam elé egy fehér házat, belülről fehérre meszelt falakkal, ahol csend és rend uralkodik, ahol le lehet ülni, meg lehet pihenni. Békén lehet maradni. És nyugodtan meg is lehet unni. Akkor újult erővel fel lehet pattanni. Rohanni megint valamerre. Szimat után. De észtől vezérelve.- Milyen emberi tulajdonságok vonzók a számodra? Melyek taszítanak?- Undorodom a kétszínűségtől, ugyanakkor a tapasztalat azt diktálja, hogy bizonyos fokú kétszínűségre szükség van a fennmaradás érdekében. De amikor már maga a kaméleon is összekeveri a színváltó gombokat, nagy baj van. Tehát csupán ennyi. Nagyon tisztelem a bátorságot, bármennyire feloldhatatlannak látszik is netalán ez az ellentét. Tisztelem a nem túlságosan tolakodó, de kíváncsi, érdeklődő, kutató embereket. Tisztelem és szeretem a játékos elméket, akik mégis komolyan tudnak játszani. Becsülettel.-A barátaidat te választottad, vagy hagytad, hogy legyenek?- Kölcsönösen kialakuló szimpátia, amiből barátság lett. Lazább vagy szorosabb. Barátaim közé sorolhatok egy nemzetileg egészen színes társaságot, 1095
