Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Varga Imre: Ahonnét jöttem, ott most háború van - Beszélgetés Balázs Attilával

csületes és emberséges vagyok. Haragudni azért én is tudok, de a határtalan bosszúvágy hiányzik belőlem. Allatilag a nyúl és a medve kereszteződése vagyok. A világ bármely pontján magyarnak tudom magam, de nem döngetem ezzel a mellkasom. Ezt ültették belém a szüleim, akik pedagógusok voltak. Pedagógusi tapasztalatait kamatoztatva apám magyar szakos tanárból humoristává képezte át magát, de ennek okát ő tudná jobban megmagyarázni. Leszámítva egy-két, nem is a szüleim részéről elcsattanó pofont, túlnyomórészt békés gyermekkorom volt, rengeteg elhangzó viccel a családi asztalnál. Ennek ellenére sosem szenvedtem vidámságtúltengésben.- Nem túl ritka eset a tiéd? A nemzetiségi, városi, második generációs magyar értelmiségi a tapasztalatom szerint általában beolvad, kevert nyelvűvé válik.- Igen, ha ennek elkerülésére nem fordít külön energiát. Én igyekeztem fordítani. Elenkező esetben nem mertem volna többé apámmal egy asztalhoz ülni. Belém szurkálta volna összes fullánkját. Más lapra tartozik, hogy bizonyos vajdasági nyelvi különlegességektől részben nem tudok, részben nem is akarok teljesen megszabadulni. Különben ami a nyelvromlást illeti, a vegyes lakosságú falvakban vagy falukban (no lám?) ott sem rózsásabb a helyzet. Pontosan nem tudnám megmondani, miért asszimilálódik olyan gyorsan a vajdasági magyarság, de egyben biztos vagyok, ebbe belejátszott az, hogy Jugoszlávia egy ideig amolyan kis Amerikának számított, ha nem is a legszerencsésebb ez a hasonlat. Mindenesetre a népek kohója volt. A beolvadásért viszonylagos jólét, azaz: jobb lét járt cserébe, így hát sokan választották ezt az utat. Egyesek gondolkodás nélkül, mert nem is jellemezte őket ez a fajta tevékenység, következésképp baj lehetett a tudattal, mások viszont jól felfogott érdekből, cselekedetük hiánytalan tudatában. Ez utóbbiak fájnak jobban. Némelyest enyhítő körülmény, hogy volt alkalmuk megismerni a szüntelenül második ligás polgár keserves kínjait, s ettől az átoktól is szabadulni akartak. Keserűen kellett csalódniuk, hogy döntésüktől még nem lettek igazából szer- bekké, pedig jókora árat fizettek éret. Akis Amerika sántító hasonlatáról jut eszembe megjegyezni, hogy ha jól megnézzük, tulajdonképpen sosem volt olyan ragyogó a jugoszláviai magyarok helyzete, olyan felhőtlen és nyomástól mentes, mint azt belül állították, s mint ahogy azt sokan kívül-belül elhitték. Kívül talán illemből, politikai taktikából nem cáfoltak rá. Sok elnyomott érdek, elhallgatott igazság halmozódott fel, melynek terhe alatt összeroppant a jugoszláv eszme.- Ha képes vagy rá ebben a zaklatott állapotban, mondd el azt, amit gyermekkorodból sorsformálónak érzel.- Több dologról is mesélhetnék, de a túlságosan szerteágazó lenne, és az a sok mondat nem férne el ezen az egy helyen. A kisebbségi felcseperedésre szűkíteném a gondolatmenetem, csak úgy, jelzésszerűen. A kisebbségben élő gyerek az utcán tanulja meg az állam nyelvét, úgymond, első fokon. Ha nem egy-egy kis, kimondottan magyar szigeten él. Ez azzal a keserűséggel jár, azzal a rosszízű rádöbbenéssel, hogy az ő otthon beszélt apacs nyelvével a többség közt csupán egy érthetetlenségeket makogó kismajom. A többségi gyermekek szülői sem vélekednek erről sokkal megnyugtatóbban, mert csakugyan: miért nem beszél az a kölyök úgy, hogy az egész világ megértse? Hülyék a szülei? A többségi gyermekek ezzel a véleménnyel nőnek fel, s aztán ezt a

1089