Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Varga Imre: Ahonnét jöttem, ott most háború van - Beszélgetés Balázs Attilával

már magától folyik a maga képtelen, gépies módján. Ehhez még annyit, hogy mindannyiszor olyan ismerőseim voltak az éjszakai látogatók, akiket egyébként tárt karokkal fogadok. Tehát nem bírtam tovább. Azt mondtam: vagy önként jelentkezem, vagy pedig elmegyek innét. Azt hiszem, jogos, ha az ember olyan helyzetbe segíti magát, amelyben utolérhetetlen. Olyan értelemben, hogy fegyvert nyomjanak a kezébe. Bocsátassék meg, hogy az én életem felett én akarok rendelkezni, s mások életét nem akarom elvenni! És engedtessék meg az is, hogy jómagam döntsék afelől, melyik utat választom. Az adott bomlott helyzetben nem egyértelmű ocsmányság a szökés, mint ahogy a maradás sem minden esetben kristálytiszta, hősies kiállás, bátor elkötelezettség.- Kaptál behívót?- Kaptam. Erre célozgattam az imént a komputerrel és a bakamundérral. Igaz, a sürgöny engem már nem ért otthon. Arról értesítettek, hogy a lehető legfürgébben rohanjak és vegyem át a felszerelésem. Minden okom megvan rá azt hinni, ez nem azért történt, mert a katonaságnak raktározási nehézségei támadtak. Lehet, hogy nem is sikerült volna hazamennem a csomaggal. Ismervén katonai beosztásom, amely egyenest a frontra, sőt... mindenesetre oda szól, ahová és ameddig semmi szín alatt sem szabad elmenni, ennek kockázatát nem vállalhattam. Semmiféle háttéri szolgálatban nem reménykedhettem. Később kiderült, hogy igazam volt. Egységemet - tudomásom szerint - szétlőtték valahol a szlavóniai harcmezőn. Kicsi volt a túlélés lehetősége. S akkor ki a legény a gáton? A leglegényebb az, aki behívóval a farzsebében szervezi a polgári ellenállást. Ilyen is akad. Minden csodálatom az övé.- Minden háború esztelenség, a történelem csúfsága, szégyene, s az emberi hitványság, gyöngeség térnyerése. De mik voltak az okai, hogy erre sor került? Ennyire gyönge lenne az ott élő népek, nemzetek önismerete?- A Balkán önismerete egy groteszk mosolyban csúcsosodik ki, amely mögött körülbelül az a felismerés rejlik, hogy na lám, ha mást nem is, de legalább megint nagy felfordulást csináltunk, pajtás! A vér mennyisége nem számít. Erre utalnak az olyan vezetőségi/vezéri kijelentések is, hogy ha termelni nem, de harcolni azért tudunk. Meg: ha kell, gyökeret eszünk, csakhogy megszerezzük azt, ami a miénk. Ott már régóta érezhető volt, hogy megint valami lóg a levegőben. Viharsarok a földnek az a része. Köztudott dolog, de ami újabban bekövetkezett, az minden vészjóslást meghaladott: őrületté, tömeges gyilkolássá vált. Az előzményeket a nacionalista villongások, túlkapások, a szerb parlamenti, rosszízű bohózatok szolgáltatták a demokrácia számlájára. Kendőzetlen kisebbség-elnyomó törvények és egyebek. Aztán jöttek a tagköztársaságok elszakadási kísérletei a nagyszerb hegemóniától, s akkor végérvényesen elszabadult a pokol. Ami most a Balkánon, azaz: Horvátországban történik, példátlan a második világháború óta Európában. Most, az új évezred küszöbén, amikor mindenki az egyesült Európáról beszél. Szükségtelen e háború borzalmait ecsetelnem, hiszen a tömegkommunikációs eszközök nap mint nap bombázzák a világ ép részét a délszláviai kiloccsant zsigerekkel. Ehhez újabban felzárkózott a széthulló Szovjetunió is, de az más téma, bár hasonló. A jugó-szörnyűség okai jórészt abban rejlenek, hogy sem a szerbek, sem a hor- vátok, sem a szlovének nem élhettek teljesen a nemzeti lehetőségek szerint. Korlátozta őket a török is sokáig, meg voltak egyéb dolgok legutóbb a történelem patologikus képződménye, a szocializmus nyomta őket, tartotta erő1086