Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Varga Imre: Ahonnét jöttem, ott most háború van - Beszélgetés Balázs Attilával

szakkal egyben. A szocializmus, amihez a szerbek többsége még mindig ön- kínzóan ragaszkodik. Onkínzóan és másokat kínzóan. Az önmegvalósítás céljára hasznosítható energiák mindenesetre a közelmúltban elérték azt a sűrűsödési fokot, amikor robbanniuk kellett. A nemzet alattiságból a nemzet felettibe - úgy látszik - néha ilyen konfliktusokon, rémséges harcokon át vezet az út. Dióhéjban ennyit erről a témáról, amelyről könyveket lehet és kell is írni. Ami viszont érthetetlenebb, az az, hogy mitől lett ennyire kegyetlen ez a háború. Mert elképesztően kegyetlen mészárlás, ami ott történik. Nem is háború az, hanem vérgőzös orgia. Bár kérdéses, hogy van-e tisztességes háború, vagy a háborúk természete eleve ilyen? Egy biztos: semmi sem indokolja azt a szadizmust, ami abban a tébolydában dúl. Alkalmi haditudósítóként a saját két szememmel láttam. Láttam a háborút, és ha van egy másik élet, arra is elegem van belőle.-A háborúról, erőszakról, kegyetlenségről beszélve kérdem, hogy a félelem, megrettenés, nyers erő milyen szerepet játszott az életedben? Te hogy szembesültél magadban ezekkel az emberi tulajdonságokkal? Ereztél-e olthatatlan gyűlöletet másokkal szemben? Voltál-e a nálad gyöngébb ellenében ijesztő, félelmetes? Mit érzel ezekre visszagondolva: bűntudatot, szégyent, férfias büszkeséget?- Tudod mit? Elmesélek valamit. Egyszer, gyermekkoromban volt egy aranyhalam nagy dunsztosüvegben. Szerettem azt a halat, valamelyik nap azonban - ördögi késztetésre - mégis kiöntöttem a vizét a kert ágyásai közé. Érdekelt, vajon mit csinál a szerencsétlenje víz nélkül? Hát, nem csinált semmi különöset: hápogott, majd megdöglött. Nem tudtam megmenteni, mert éppen akkor repedt meg a vízvezetékcső az utcában, s nem folyt víz a csajból. Azóta is sorolom a kívánságaimat, alig akar egy vagy kettő teljesülni. És ha teljesül valami, többnyire kínok árán, túlnyomórészt felemásan. Félig-meddig lazító vicc kedvéért hoztam föl ezt az esetet, amelybe ha belegondolok, nem is oly nevetséges. Férfias büszkeséget semmiképp sem éreztem, inkább bűntudatot. És a későbbi évek során gyakorta felidéződött bennem a levegőért kapkodó aranyhal képe, akár egyszerű szimbólumként a kisebbségi létben, amelyben nem elsősorban a kisebbségire jellemző az erőszakoskodó hajlam. Kato- náéknál tizedes voltam, de nem szerettem nyúzni, hajtani az embereimet. Következésképp rossz káplár voltam, mégis én tudtam legjobban összetartani a katonáimat. Persze lehet, hogy az első éles golyó süvítésére szétrebbentek volna...- Hogy kerültek a magyarok a szerb-horvát viszályba'?- Ha a jugoszláviai magyarságra gondolsz, ők már eleve benne voltak a kalkulációban, nem beszélve a tényleges katonai szolgálatukat töltő magyar legényekről, akik már Szlovéniában belekerültek a tűzviharba. Nyilvánvaló, hogy mindkét fél számított többek között a maga magyarjaira. A horvátok arra, hogy a horvátországi magyarok készek fegyverrel védeni saját otthonaikat, a szerbek pedig arra, hogy a megfenyegetett vajdasági magyarság majd rohan az élvonalba. S hogy magyarnak magyart kell lőnie, hát istenem! Két legyet egy csapásra. Ez a szerb politika fényességes elképzelése! Cinikus politika. Egyesek azt állítják — remélem, nem igaz —, hogy a magyarok megkülönböztető karszalagot viselnek a szerb hadseregben, s így a szembenállók

1087