Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - Beke György: Nyelvi szabadságháború (esszé)
politikáját folytatja. Mintha Romániától vagy Szlovákiától másolnák a módszereket, amikor a magyar pedagógusképzés visszaszorításával, a pedagógusok sorsának bizonytalanná tételével, a kétnyelvű oktatás erőszakolásával törnek a magyar iskolákra. Szabadkáról, amelyik még mindig nagy többségében magyarok lakta bácskai város, a magyar tanítóképzést áthelyezték az erősen elszerbesített Zom- borba, minden elfogadható indok nélkül. Hiába mentek instanciázni Belgrád- ba, a délvidéki magyarság vezetői nem kaptak kielégítő feleletet. Nem az igények, hanem a szerb államnacionalista érdekek szerint biztosítanak helyeket az óvodákban, iskolákban a magyar gyermekeknek. Nyilván, kevesebbet a szükségesnél. A legutóbbi, 1991-es népszámlálás adatai szerint a Vajdaság lakosságának majdnem egyötöde, 19,9 százalék vallotta magyarnak magát. De csak a gyermekek 12 százalékának áll rendelkezésére magyar óvodai hely. Elsősorban a viszonylag tömbben élő magyarok városaiban és falvaiban. Szórványokban a kétnyelvű, vegyes - vagyis: főleg szerb - óvodák divatoznak, hatósági védelemmel. A szerbiai diákok beiskolázási tervének adataiból az a következtetés vonható le, hogy a nyolcadik osztályt elvégző magyar tanulók közül csak nagyon kevesen juthatnak be az anyanyelvű középiskolába; e középiskolák első osztályos helyei közül csak 9,51 százalék van fenntartva a magyar tannyelvű osztályok létesítésére, így várható, hogy ismét nagy létszámban távoznak a tehetségesebb diákok az anyaországba vagy iratkoznak a szerb tannyelvű osztályokba. Vagyis a 19,9 százaléknyi magyarság gyermekei csak 9,51 százaléknyi középiskolába járnak, a szerbiai példás egyenjogűság nevében! Igen, a Vajdasági Tartományi Képviselőházban legutóbb előterjesztett jelentésben a nemzetiségi kisebbségek nyelvén folyó oktatásról, a jelentéstevő ügy jellemezte az állapotokat, hogy „Európában egyedülálló módon” biztosították a kisebbségek jogait, iskoláztatását. Egyébként ez az „európai elsőbbség” kedvelt fordulat lett a Kárpát-medencében, a magyarokat kisebbségben tartó országok vezetőinek Nyugat-nyugtató beszédeiben. Iliescu Romániában, Meciar Szlovákiában tartja „Európában példásnak” a magyarok számára általuk biztosított jogokat. Európa éppen olyan üres jelszóvá lett máris, mint hajdanán a proletár internacionalizmus volt. Eltakarja a magyar nemzet és Európa szeme elől a délvidéki magyar viszonyokat a délszláv polgárháborű, a pillanatnyilag nagyobb gond: a menekültek végeérhetetlen áradata, amely nagy többségében a Vajdaságban telepszik le, oda telepíti a belgrádi kormány, a nemzetközi törvényekkel ellentétes módon gyökeresen megváltoztatva Bácska és Bánság - elsősorban ezek északi része - hagyományos etnikai arányait. Ebben a szláv testvérháborűban, amelynek a magját Trianonban vetették el, most, Trianon összeomlásánál is mi, magyarok veszítünk a legtöbbet? Háborű kuszálta össze a horvátországi magyar oktatás helyzetét is. Dél- Baranya „szerb felkelők” kezébe került, a magyar őslakosság nagy része elmenekült a Dráva és a Duna határolta „háromszögből”. Míg a háború előtt, az 1990/91-es utolsó „békés tanévben” 5 magyar nyelvű négyosztályos és ugyancsak 5 nyolcosztályos iskola működött, továbbá 2 kétnyelvű nyolcosztályos, összesen 640 tanulóval, ezen kívül 19 iskolában 1100 diák tanulta anyanyelvét magyar nyelv- és irodalomórákon és egy szakközépiskolában 150 diák 1069
