Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Beke György: Nyelvi szabadságháború (esszé)

járatot — most a magyarok egyenjogúsítását, iskoláik, nyelvük visszaadását parancsolta meg.

Miként a mostani fejlemények mutatják, ez az engedékenység a szlovákok részéről csak a moszkvai parancsolok hatalmának fennmaradásáig állt fenn. Addig sem. A magyar tanítási nyelvű általános iskolák az újjászületésük első évtizedében majdnem megháromszorozódik: az 1957/58-as tanévben lesz legnagyobb a számuk, 566. Akkor növekedésük meginog, és lassan hanyatlani kezd. Előbb csak három-négy iskolával csökken, majd minden tanévben tízesével szűnnek meg a magyar általános iskolák, hogy a diktatúra utolsó évében, 1989-ben a mélypontra érjenek: 245-re. Nagyjából hasonló arányokban csökken az osztályok, illetve a tanulók száma, ha nem is követi az iskolák grafikonját. Itt 1964/65 a „csúcsév”, mikor 2863 magyar osztályban 79.206 diák tanul. A mélypont az osztályok esetében az 1983/84-es tanév, akkor 1996 magyar osztályt tartanak számon, 47.917 tanulóval. Nem hozott döntő változást a magyar oktatásban a „bársonyos forradalom” sem. Az 1992/93-as tanévben a magyar tannyelvű általános iskolák száma 297, illetve 2125 osztály, 47.347 diákkal.

Kísérteties a folyamatosság a diktatúra és a mai úgymond „szabad” szlovákiai rendszer kisebbségi politikája között! Annyi a különbség, hogy az „alternatív oktatásért” indított harmadik, döntőnek szánt roham már a „demokrácia”, a szülők „szabad döntése” jegyében folyik. Lehet-e azonban bármilyen szabad döntésről beszélni burkolt és nyílt fenyegetettségben? Minden szülő gyermeke boldogulását akarja. Hallgat a tanárokra. Pozsony szlovák nacionalistái most a tanároktól követelik meg, hogy az „alternatív oktatásra” ösztönözzék a szülőket. Ha egy iskolaigazgató nem ezt teszi, azonnal leváltják. A bizonytalanságnak ez a szándékosan keltett légköre megtéveszti a szülőket: hátha mégis az államnacionalizmus kerül felül, jó lesz eleve szlovák iskolába adniuk a gyermekeiket.

Az egyik legmagyarabb városban, a csallóközi Dunaszerdahelyen adták a legtöbb magyar gyermeket szlovák iskolába. így volt ez az 1993/94-es tanévben, s még inkább az „alternatív oktatás” soha nem ismert erősségű erőszakolása idején. Igaz, hogy ez az 1770 magyar gyermek az iskolakötelesek 14,7 százalékát jelenti csak, ilyen szemszögből nézve Szerdahelyen ragaszkodnak legjobban az anyanyelvű oktatáshoz. Legkevésbé Pozsonyban és vidékén, ahol a magyar gyermekek több mint a fele járt eddig is szlovák tannyelvű iskolába. Összességében ez az arány az egész Felvidéken 30,5 százalék! Vagyis a magyar gyermekek majdnem egyharmadát a szülők — a rendszer! — lelki halálra szánja. Amitől már nagyon közel van a fizikai halál, a nemzet kiveszése.

Maga a hatalom tervszerűen készült a magyar oktatás elsorvasztására. Mi indokolná egyébként a magyar pedagógusképzés drámai leépítését? Míg 1963-ban 192 magyar pedagógus részesült szakképesítésben, addig 1981-ben mindössze húsz, majd tizenegy, ez volt a mélypont, de később sem haladta meg többé az évente képesítést szerző magyar pedagógusok száma a huszonnyolcat. (Ugyanezt az eljárást alkalmazta a román minisztérium a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, ahol a nyolcvanas évek második felében esztendőnként összesen 7 - írd és mondd: hét - hallgatót engedélyezett a magyar nyelv és irodalom szak nappali tagozatán!)

Délvidéken a szerb hatalalom szintén a magát túlélő Kis-Antant iskola1068