Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - Morócz Zsolt: Szindbád álma Krúdyról
MÓROCZZSOLT Szindbád álma Krúdyról És megkönnyebbülve, megalázva, elborzadva megértette: ő maga is csak jelenés, őt is álmodja valaki. J. L. Borges Az 1926-ik év szeptemberének egy bágyadt estéjén Kosztolányi céltalanul kószált a Margitszigeten. Miután teleszívta magát friss levegővel, elhatározta, hogy felkeresi Krúdyt, - aki már évek óta itt lakott - és elmondja neki, menynyire meglepte az író három, legutóbb közölt munkája a Nyugatban. Beszélni akart arról is, hogy a sivár hazai novellatermésben milyen felüdülést, valódi élményt jelentett az Emeletes lak a Duna mentében; az Egy borovicska és következményei; valamint az Isten veletek ti boldog Vendelinek! olvasása. Az utóbbiból született Huszárik Zoltán filmjének talán legemlékezetesebb jelenete, amikor Szindbád az aranysárga húsleves fölött borong a konyha és a gyomor gyönyörűségeiről, a nők kiszámíthatatlanságáról, majd kiüti a csontból a reszkető velőt, hogy pirított kenyérrel elfogyassza; végül egy pohár serrel - melyen több a hanzli, mint kellene - leöblítse. Huszárik a lehetetlennel próbálkozott, Krúdy prózáját igyekezett képekké transzformálni, és láthattuk sikerrel járt. Nyilván azért, mert Krúdy világát vitte vászonra, a maga eszközeivel. A Szindbád a magyar szellemi égbolton, a csillagok ritka konstellációját hozta: Krúdy, Huszárik, Latinovits, Sára Sándor találkozását. Krúdyt már életében legendák övezték. Féja Géza esszéjében (Krúdy, a lángelme) arra vállalkozott, hogy kiszabadítsa őt „az anekdoták ijesztően el- burjánzó bozótjából”, és az életműre irányítsa a figyelmet. Márai viszont éppen a legendát írta meg, a Szindbád hazamegy című regényében. Szegedy-Ma- szák Mihály úgy vélte, hogy a könyv nem Krúdyról, hanem Szindbádról szól. A kérdés önmagától adódik: mivel azonos az író? Művével-e vagy az életrajzával? Hol nyeri el identifikációját: sorsában-e avagy a papíron. Derrida szerint létezni annyi, mint könyvben lenni. Ám az írott lét, és az, amit közönségesen életnek szokás nevezni, nem feltétlenül fedik egymást. Magyarországon, ahol az író nem pusztán művész, de vátesz, nemzeti jelkép, lángoszlop és hősi halott, az életrajzi háttér erősíteni, esetleg gyöngíteni tudja az életművet, függetlenül annak minőségétől. Talán ezért mondhatta Ottlik, hogy az a legjobb, ha az írót csak műveiből ismeri a világ. A megfogalmazatlan társadalmi elvárás, ugyanis másféle igényeket támaszt. Az oktatásban afféle példakép szerepet is szánnak az írónak, így mindig akad retusálnivaló az életrajzon, amikor a „magyar Pimodán” lakói bevonulna a tankönyvekbe. A Krúdy legendárium amolyan Krúdy hőst igyekezett csinálni az íróból összemosva az elbeszélő ént a valóságos személlyel. Máraitól Várkonyi Nándorig többen leírták, hogy író volt és úriember, „aki pénzért is csak arról ír, amiről akar, s csak azt látja meg, amit figyelemre méltónak talál”. 1047
