Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - Czakó Gábor: Hagyomány, humusz és harmat (esszé)
egyszerű feladványokból, mint ez: lehetséges-e egy véges rendszerben, hogy a rendszer valamely eleme korlátlanul növekedjék? Nem kérem, ugye, hogy nem. Nos, a Gazdaságtársadalom apostolai is tudják ugyan, hogy lehetetlen, mégis az ellenkezőjét állítják és keresnek szavazó-balekot a lefelé élők között, a szétválasztott egybetartozók zavarában, a leváltott valóságot kavaró média révén. És találnak is elég barbit, aki politikai akarattá, demokratikus közvéleménnyé szentesíti a Föld lakhatatlanná tételét. Kinek az érdeke ez? Ki kísérletezik velünk? Ismét könnyű a helyzetem, mert én már ki merem mondani azt, ami a tabuk tabuja: bizony a Sátán, a Másik kísérletezik velünk. Természetesen a mi beleegyezésünkkel, ha ebben a mi-ben nem is érezzük benne magunkat egészen, sőt, némelyikünk talán egyáltalán nem. Igazi ellenfelünk ő, a kezdet kezdete óta ő. Éppen ezért a konzervatív ellenfele nem a párt-, vagy a tévéelnök. Hogy érthetőek maradjunk, legyünk sekélyebbek, és a lényeg helyett a jelenség mozzanataiból vezessük le a konzervatív - úgymond - ellenzékiségét. Először is ez az ellenzékiség csak látszólag sajtósítható. Látszólag, tehát igen, mert a tömegkommunikációban bármely nincs realitásnak tüntethető föl. A médiamoloch mindenevő. Mégis. Ma a szavaknak, így az elméleteknek és hasonlóknak semmi különösebb jelentőségük. Magyarország pillanatnyi miniszterelnöke zseniálisan fejezte ki a tények és a tettek meg a belőlük fakadó morális konzekvenciák viszonyát két szóval. Emlékszünk, amikor még csak pártelnök volt, 90 nyarán egy parlamenti vitában szemére vetették, hogy idegen hatalom érdekében szervezett különítmény keretlegényeként harcolt hazája leigázásáért. 0 elmosolyodott, vállát megvonta s így szólt: na és? Ezt a na és?-1 azóta egy ország szentesítette a 94-es választásokon, sok millió választó döntött úgy, hogy ennek a tömörségében oly csodálatos ideológiának a híve. Azóta egymást lökdösik a búgócsigák a damaszkuszi úton. Ám a konzervatív még csak ezért sem ellenfél: tehát nem azért nem, mert a következmények nélküli beszéd közegében lehetetlen bármilyen értelmes eszmecsere. Mit is cserélnénk, ha na és?- ünk van és nincsen eszménk, amire életünket fóltennénk? A konzervatívval az a baj, hogy él. Úgy él, ahogy. És ez botrány. A konzervatív pontosan az az ember, aki fólteszi az életét. Az ő izmusa beszéd helyett életvitel, ebben különbözik oly fölháborítóan a búgócsigáktól. Alternatíva, mert a lehető legkorszerűbb: minden pillanatban két lábbal a jelenben. Hiába rágalmazzák, hogy reakciós és tegnapi szokások fóltámasztásán mesterkedik, ő mosolyog és él, építi a jövőt. Botrányosan, mint említettem, mert nem versenyez. Sem a piacon, sem másutt. Esze ágában sincs győzni. Fütyül a sikerre. Mihez kezdhetne vele? A siker külső és az ő célja a benső emelkedés. Nem tiszteli sem a divatokat, sem a Dolgokat. Röhög a Dolgok kultuszán, a jóságos endéká vonatocskán, a hollywoodiak sebezhetetlen autóján és a dallaszi nájlon humanid androidok kalandjain. Abarbi-pénzügyminisztereken és abarbi-kor- mányfőkön is, akik világszerte részvénytársaságnak tekintik a hazájukat, és örökké a dzsídípi emelésén mesterkednek abban a hiszemben, ha a Dolgoknak jól megy és szépen szaporodnak, akkor tán az ő választóiknak is leesik valami. 964
