Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - Czakó Gábor: Hagyomány, humusz és harmat (esszé)

értése és egy olyan életterv megvalósítása, melynek lényege a benső emelkedés. Éppen ezért eredetiségében nem politikai, legalábbis ma már nem az, mert annyira személyes és annyira közösségi, amilyen személyesség és amilyen közösség a mai politikában már nem létezik. Talán nem is létezhet. Azért sem politikai, mert a konzervatív nem ellenzéki, ahogy azt egy szotyolaeszű médiakomiszár gondolja. Mégcsak nem is az. Ugyanis nem azt mondja, hogy a Horn-Pető kormányzat csapnivaló, jöjjön helyébe Torgyán, Csurka és Pozs- gay három tábori püspökkel. Semmit sem mond,ami politikailag értékelhető, mert világos előtte, hogy a kérdések a jelenlegi politikai szférában nem oldhatók meg.

A konzervatív mélyen hiszi és évezredes tapasztalatból tudja is, hogy létezik szellemi tartomány, amely nincs alávetve a materiálisnak. E szellemi tartományból származó értékek megtartása az előfóltétele a földi létnek, például a tudás, a becsület és legkivált a szeretet. Életprogramja, a benső emelkedés, éppen ebbe a szellemi tartományba való mind mélyebb és otthonosabb részvételt célozza. Látja ugyanakkor, hogy a kor lényege az a fordulat, mely szakított a szellemi kapcsolatokkal, és úgy kísérletezik a társadalommal, mintha az csupán materiális alapokon állana. A 18. században indult a Gazdaságkor mefisztói kísérlete. Eredményei káprázatosak, mondhatni vakítónk. A demokrácia áldásaitól a röntgenen át az űrhajóig, az atombombáig és a számítógépig. Föl sem lehet sorolni a fejlődés megannyi csodáját. A konzervatív mégis azt moncya, hogy igen, a nagy kísértő teljesíti szerződési kötelezettségeit annak fejében, hogy az ember lemondott szellemi kapcsolatairól, a megtartó szellemi erőkről. Üdvéről. Látható ugyanis, hogy megszűnt az ősi életirány, a fölfelé élés, a szellemi emelkedés igénye. Az áldozat iránya megfordult: az anyák ma már magzatukat áldozzák saját, pillanatnyi jobblétükért. Fölbomlott a megtartó rend, szétvált mindaz, ami valaha szervesen egybetartozott: a jog és az erkölcs, a kultúra és a civilizáció, a bölcsesség és a tudás stb. Szétszakadt a valóság is: a médiaipar mérhetetlen fejlődése következtében a nincs, a semmi, a művalóság zuhog szakadatlan az emberre, aki immár egy leváltott valóságban bolyong. Ha egyáltalán ő az még, Isten képmása? Vagy inkább a Barbi személyesen, a frusztrált egyén, a tömegzúzalék, a termelésfogyasztásra szakosított véglény? A beígért szabadságból pedig mindennél véresebb diktatúrák támadtak a Gazdaságtársadalmak szocialista kísérleteiben, a dolgok rémuralma a liberális emberkísérletben. Lemondás az eszményekről, szabadságról, üdvről, hiszen ott, ahol a korláttalanság-értelmű szabadság a legfőbb érték, ott minden egyéb relativizálódik, elemésztődik, végül maga a szabadság is.

Igen bizony, egy gigantikus emberkísérlet nyulai vagyunk. Voltunk a szocializmusban és vagyunk a mostani liberálkapitalizmusban.

Egy olyan kísérlet nyulai, mondjuk ki, áldozatai, melyből nem jön ki semmi. Nem szokott kijönni. Józan ésszel kiszámítható, hogy a liberális emberkísérlet hiába hangoztatja a humanizmus csalóka jelszavait, a szabadságot, a versenyt, tudjuk, hogy mennyire lehet emberi az a társadalom, amelyben az ember értéke a piacon dől el, mint viaszkosvászoné. És tudja, a konzervatív tudja, hogy a fantasztikus jövő mennyire sötét. Nem azért tudja, mert annyira okos volna, mert ő volna a szürkeállomány, hanem pusztán azért, mert bele mer nézni a kor lesütött szemébe. És le meri vonni a következtetéseket ilyen

963