Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - Czakó Gábor: Hagyomány, humusz és harmat (esszé)

CZAKÓ GÁBOR

Hagyomány, humusz és harmat

„A konzervatív szemlélet esélyei a sajtóban” címmel kértek föl előadásra a minap. Könnyű föladat. Nehéz volna, ha csak az első szóról kellene beszélni, hiszen az annyira intim. Mélyében olyan dolgok rejtőznek, amiket aligha fednek mostani fogalmaink. Ráadásul a magyar egy megszállt nyelv, a szavainak jó része fólügyelet alatt áll. Egyszerűen nem merészkedhet nyilvános mondatokba fegyőr nélkül. Éppen azok a szavak, melyek egzisztenciális vonatkozá- sűak, bensőségesek. Gondoljunk arra, kimondhatók-e ma csak ügy ilyen tőmondatok következmény nélkül: Magyar vagyok. Keresztény vagyok. Konzervatív vagyok. Nyilván nem, nyilván be kell venni a szövegbe valami fosztogatóképzőt, egy pár smasszer szót: jó értelemben vagyok magyar, keresztény, konzervatív, nem pedig kirekesztőleg, mucsaiként. Ám könnyű a kérdés, ha csak a helyhatározóig tart, még könnyebb, ha azon túl is. Ha általában kellene beszélni a konzervatív szemlélet esélyeiről, azt kellene kifejteni, hogy miért oly roppant nagyok, úgyszólván a végtelenhez közeliek ezek az esélyek. Viszont a sajtóbéli esélyek pedig nulla környékiek.

Ez önmagában eléggé érdekes.

Kezdjük talán innen. Noha erről különösebben nem kell beszélni. Egyrészt bárki az egyik kezén meg tudja számolni azokat az ezer példány fölötti orgánumokat, ahol a hagyomány szellemében fogant alkotás otthon lehet.

Másrészt az ilyen művekről a pillanatnyilag cézárkodó hangadók tudomást sem vesznek - elhallgatással próbálják kiszorítani-kitagadni őket a magyar kultúrából. A jelentőseket is. Igazán nem tudnak ártani nekik, mert át fognak törni a csöndön, az időn, a karantén kerítésén. Elvileg nincs is szükségük sajtóra... Mégis, ^gondoljunk arra a vákuum-csöndre, amely Rózsás János Keserű Ifjúság - Éltető Reménység című, csodálatos emlékiratának két vagy három kiadását fogadta, holott ez a remekmű méltó társa a legnagyobb magyar emlékírók alkotásainak. Le merem fogadni, hogy a hivatalos kultúra tenorjai bele se néztek Rózsás munkájába. Meglehet, Bethlen Miklóséba sem... Vagy tekintsünk Hamvas Bélára. Nálánál modernebb tradicionalistát keresve sem találhatnánk: semmi nacizás, nála a hagyomány nem avitt múzeumiságot jelent, mucsaiságot sem, mert amit ő nem tud, azt tán nem is érdemes tudni. Feddhetetlen életet élt és olyan avantgárd, hogy csak na. Közismert, hogy - amíg Hamvas életműve a Széchenyi könyvtár zárt osztályán raboskodott — a ma divatos írók egy része az ő mondatait-gondolatait lopkodta és máig pávás961