Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10-11. szám - Bona Gábor: A '48-as honvédsereg Vas megyei származású huszártisztjei

Itthon mindjárt alszázados lett (november 11.), és osztályával a fel-dunai hadtest, illetve a Kmety-hadosztály kötelékében harcolta végig a szabadságháborút. Közben 1849. április közepén századkapitánnyá lépett elő.

A szabadságharc végén Bem tábornokhoz csatlakozott, ott állt halálos ágyánál Alep- póban is, majd 1852-ben az Egyesült Államokba emigrált. Az észak-déli háború kitörésekor ismét kardot fogott, s mint huszárőrnagy 1863-ban hősi halált halt egy déliekkel vívott ütközetben Illionis állam területén.

Keglovits (Keglovich) Mátyás 1820. január 20-án Bánya (Steingraben) nevű településen — ma Burgenland, Au. - született vend nemzetiségű családból. 1839-ben közvitéz lett az 1. huszárezredben. Ugyanitt 1841-ben tizedessé, 1848. július 16-án pedig őrmesterré lépett elő. Ezrede 1848 nyarán letette az esküt a magyar alkotmányra, s ettől kezdve a világosi fegyverletételig a magyar kormány parancsainak engedelmeskedett. A Császárhuszárok - és köztük Keglovits - így 1848 júniusától részt vettek a délvidéki szerb felkelők elleni harcokban, miközben novemberben „hivatalosan is” a honvédsereg részévé váltak. 1848 decemberében a főhadszíntérre kerültek. Küzdöttek Mórnál (december 30.), Szolnoknál és Ceglédnél (1849. január közepe), Tápióbicskénél (április 4.), Nagysallónál (április 19.), Komáromnál (április 26. és július 11.), Vácnál (július 17.) és Debrecennél (augusztus 2.) —, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

A harcok során Keglovits is szépen emelkedett a ranglétrán: 1848. november 9-én hadnagy, 1849. január 9-én főhadnagy, április 1-jén pedig alszázados lett.

A szabadságharc után közlegényként besorozták a császári hadseregben újjászervezett ezredéhez, ahonnan 1858-ban, mint őrmestert bocsátották el.

A ’48-as honvédtisztek személyét övező megbecsülés példájaként Veszprém megye a kiegyezés után a megye várnagyává, majd pénztárnokává választotta. 1889-ben Veszprémben halt meg.

Kováts József 1812-ben Szombathelyen született, nemesi családból. 1832-től 1844-ig a 10. huszárezredben szolgált, ahonnan, mint főhadnagy lépett nyugalomba, s Tapolcán telepedett le. A honvédsereg szervezésének megindulásakor a Szombathelyen szerveződő

7. honvédzászlóalj főhadnagya lett (1848. június 9.). Részt vett a Jellasics elleni harcokban, október 3-án századossá lépett elő, majd hamarosan a Hadügyminisztérium pótlo- vazási alosztályára került. Itt - Pesten, Debrecenben, 1849 májusától ismét a fővárosban, majd Szegeden, végül Aradon — a lovasság és a szekerészkar lóállománnyal való ellátásánál működött közre. Buzgalmát az 5. huszárezred állományába történő századkapitányi kinevezéssel honorálták (1849. május 23.).

A világosi fegyverletétel után 10 év várfogságra ítélték, 1851. február végén azonban kegyelmet kapott. Az utolsó ismert adat szerint 1854 februárjában kivándorolt az Egyesült Államokba.

Lukács (Lukáts) Károly Sömjénben (Kemenessömjén?, Rábasömjén?) született 1818-ban, birtokos nemesi családból. 1835-től hadapródként, 1841-től hadnagyként, illetve 1848. június 2-től főhadnagyként a 8. Coburg-huszárezrednél szolgált Galíciában. Amikor 1848 novemberére az ezrede szinte valamennyi épkézláb embere hazaszökött Magyarországra, a maradék 64 beteg és már lefegyverzett huszárt maga a Galíciában parancsnokló osztrák tábornok küldte haza Lukács főhadnagy vezetésével.

Itthon december 11-én századkapitány lett, és ezredének ama egyik századát vezette a 4 közül a világosi fegyverletételig, amely közvetlenül Bersek ezredes vezetése alatt a főhadseregnél (fel-dunai hadsereg) küzdötte végig a szabadságharcot. A tavaszi hadjárat végén a katonai érdemjel 3. osztályával tüntették ki.

9fi3