Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10-11. szám - Bona Gábor: A '48-as honvédsereg Vas megyei származású huszártisztjei

lendy Anna volt. Pályáját Hertelendy Miklóshoz és Arányi Károlyhoz hasonlóan a 6. huszárezredben kezdte 1831-ben, önkéntes hadapródként. 1848-ban az ezred főszázadosa és debreceni toborzó állomásának parancsnoka volt.

E minőségében 1848 őszétől ő irányította a honvédsereghez csatlakozott ezredének kiegészítését. 1849 januárjában, amikor a hadihelyzet súlyosra fordult, a harctérre kérte magát, illetve bevonult a Központi Mozgó Sereghez. Mint Hertelendynél már említettük, itt, Szolnok-Törökszentmiklós térségében állomásozott ugyanis ezredének 5 százada. Március 16-án őrnagy és az egyik osztálynak a parancsnoka lett.

Különösen kitűnt az április 6-i isaszegi ütközetben, melyben a katonai érdemjel 3. osztályával tüntették ki. Ugyancsak harcolt az április közepén Pest alatt vívott összecsapásokban, majd a júniusi Vág menti csatákban. Megbetegedve június 24-én 3 hét egészségügyi szabadságot kapott Szabolcs megyébe, Komoróra. Itt lakott ugyanis Pózner Erzsébet, akit 1849. május 3-án vett feleségül.

A szabadságharc után az aradi hadbíróságon felvett vallomása szerint szabadsága lejártával nem tért vissza a sereghez, mivel, mint állította: nem értett egyet a függetlenségi nyilatkozattal. (Lehetséges, de ha ez a valódi ok, akkor miért várt több, mint két hónapot a távozással? - tehetjük fel a kérdést. Tény viszont, hogy Hodászy sem Komáromban maradt ezredéhez nem vonult be többé, sem Görgey augusztus elején, a megyén átvonuló seregénél nem jelentkezett.)

A jelek szerint a császári hatóságok sem adtak hitelt védekezésének, hiszen az 1850. január 28-án meghozott ítélet golyó általi halállal büntette Hodászyt. Ezt azonban egy hónap elteltével 10 év várfogságra enyhítették. Négy év letelte után pedig kegyelmet kapott.

Az utolsó ismert adat szerint a kiegyezés idején szülőfalujában élt, mint elmezavarodott, gondnokság alatt.

Rátz Sándor Nemesdömölk szülötte volt, születési éve 1813, más adat szerint 1815. Sorsa azt a paraszti-kisnemesi réteget szimbolizálja, amelynek tagjai a császári-királyi hadseregbe kerülve élethivatásuknak választották a katonaságot — s lettek annak „örökös” altisztjei.

Rátz Sándor 1834-ben a 9. huszárezrednél lett önkéntes. Már egy évre rá tizedessé, majd 1841-ben őrmesterré léptették elő, de ezzel meg is állt a karrier. 1846-ban kérésére a 7. Kress altábornagy nevét viselő — észak-olaszországi sorozású - könnyűlovasezredhez helyezték át. De protektor hiányában itt sem lehetett tiszt.

Jellasics támadásakor, amikor gombamód kezdtek szerveződni a különféle önkéntes csapatok, Rátz elhagyta ezredét és a Hunyadi önkéntes csapat lovasságához csatlakozott. Mivel a Duna-Tisza közén szerveződő alakulatnak szüksége volt szakképzett tisztekre, Rátz hadnaggyá, majd október közepén főhadnaggyá lépett elő. A csapatból november folyamán megalakult a 13. Hunyadi-huszárezred. Elsőként felállított két százada a feldunai hadsereghez (hadtesthez) került, köztük Rátz is. Végigharcolta a téli visszavonulást, miközben 1849. február közepén alszázados, március közepén pedig századkapitány lett.

A tavaszi hadjárat során, az isaszegi ütközetben (április 6.) fogságba esett, három hét elteltével azonban sikerült megszöknie és visszatérni a honvédsereghez. Ekkor ezrede 5. századának a parancsnokságát vette át. Május 16-án a katonai érdemjel 3. osztálya kitüntetést nyerte el.

1849. július 11-én Komáromnál megsebesülve, a várban levő kórházba került. Felépülése után, szeptember elején Klapka őrnaggyá és a 6. Würtemberg-huszárezred várban alakított osztályának a parancsnokává nevezte ki.

A vár október elején történt kapitulációjakor hazatért Dömölkre, az állandó zaklatá961