Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Bona Gábor: A '48-as honvédsereg Vas megyei származású huszártisztjei
az I. Miklós orosz cár nevét viselő 9. - Miklós, a Székely határőr nevet viselő 11. — Székely huszárezred, valamint a II. Frigyes Vilmos Poroszország királya nevét viselő 10. - közhasználatú nevén —: Vilmos-huszárezred 4 százada. 1848 október—novembere folyamán a külföldön rekedt magyar huszárezredek is sorra megpróbálták a hazatérést, hogy csatlakozhassanak a honvédsereghez. Kisebb-nagyobb csoportokban, gyakran a császári csapatokkal vívott véres harc árán így jött haza Galíciából, illetve Bukovinából a 8. Ferdinánd szász—coburg-gothai herceg nevét viselő — közhasználatú nevén - Coburg-huszárezred, a már említett 10. huszárezred 4. százada, valamint az István Magyarország nádora nevét viselő 12. - Nádor-huszárezred 3 százada Csehországból. (Ez utóbbi ezred további egy százada 1849. júniusában Graz körzetéből tört át Magyarországra, s csatlakozott a honvédsereghez.) Végül, a nagy távolság ellenére, az Észak-Itáliában állomásozó 5. huszárezred — melynek névadója Radeztky gróf altábornagy volt -, valamint 7. - a Henrik reuss-körstritzi herceg nevét viselő - huszárezred néhány katonájának is sikerült a szökés, illetve hazatérés. Mindezzel együtt mintegy 9 és fél ezredre, kb. 7500—8000 főre nőtt a honvédsereg császári-királyi hadseregből származó huszárezredeinek, katonáinak a száma. 1848 novemberében ugyanakkor megkezdődött az új huszárezredek, a 13. Hunyadi (János), a 14. Lehel (vezér), a 15. Mátyás (király), a 16. Károlyi (Sándor gróf) és a 17. Bocskai (István fejdelem) huszárezred szervezése. Az 1849 májusától szerveződő 18. At- tila-huszárezreddel, valamint a császári hadseregből hazatérni nem tudó 5., 7. és 12. ezred pótlásával a honvédsereg huszárezredeinek száma végül 18 ezredben stabilizálódott. Az új ezredek kiállításához természetesen idő kellett. Ember, ló és kard még csak akadt, de ettől még nem huszár a huszár. Szegény Nyáry Pál, az Országos Honvédelmi Bizottmány hadfelszereléssel megbízott tagja mindent elkövetett ugyan, hogy a felszerelés és teljes felfegyverzés - ez utóbbihoz még egy pár pisztoly és lovassági karabély is tartozott - minél gyorsabban folyjon, de ennek határt szabtak a lehetőségek. Hiszen, mint Nyáry mondogatta: „egy huszár 301 darabból áll” - a sarkantyútól a zabláig bezárólag -, s minden felszerelési cikket ezrével kellett előállítani, kisipari módszerekkel. Jóval kisebb gondot okozott a huszárezredek szakképzett tisztikarral való ellátása. A lovassági fegyvernem mindig is kedvelt volt a magyarok körében, akik nemcsak huszárezredekben szolgáltak jelentős számban és arányban, de a császári hadsereg egyéb, nem magyar lovasezredeiben is. Közülük mintegy 300 tiszt jött át a honvédsereg huszárezredeihez. Példájukat néhány tucat lengyel, német, osztrák és olasz nemzetiségű tiszt is követte. Ugyancsak szolgálatot vállalt a honvédsereg huszárezredeinél jó néhány nyugalmazott, vagy már korábban kilépett magyar császári-királyi lovassági tiszt. Végül nagy számban álltak rendelkezésre olyan 10-15-20 éve szolgáló huszár-altisztek, akik alkalmasak voltak a tiszti előléptetésre. Az új huszárezredek hadnagyainak és főhadnagyainak jelentős része például közülük került ki. Noha a születési előjogok és a protekció rendszerét teljességgel a honvédség kebeléből sem sikerült kiiktatni, a tisztikar kialakításánál és az előléptetéseknél alapvetően az egyéni képesség, rátermettség — melynek fokmérője pedig általában a személyes bátorság volt — játszott szerepet. Ez elsősorban az úgynevezett jurátus-ifjúság, a felsőbb tanulmányaikat - általában jogot - folytató, vagy éppen befejezett fiatalok számára teremtett lehetőséget, akik 1848 tavaszán és őszén ezrével álltak önként honvédnek. A honvédsereg — és ezen belül a huszárezredek - tisztikarának fenti rétegződése figyelhető meg abban az esetben is, ha most már konkrétan a huszárezredek Vas megyei származású tagjait vesszük számba. Egy részük császári-királyi tiszt, másik részük altiszt 955
