Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Hermann Róbert: Huszárhősök és hőstettek 1848 őszén és telén Nyugat-Magyarországon
E jelentős szám azonban félrevezető. Hiszen a csapatok tekintélyes részét olyan önkéntes mozgó nemzetőr- és honvédzászlóaljak alkották, amelyek nemigen rendelkeztek tényleges harctéri tapasztalatokkal, s kiképzettségük mellett mind ruházatuk, mind fegyverzetük sok kívánnivalót hagyott maga után. A Délnyugat-Dunántúlon Perczel Mór honvéd vezérőrnagy hadteste őrizte a ma- gyar-horvát határt az ellenséges betörések ellen. Perczel serege csupa újonnan szervezett önkéntes mozgó nemzetőri és szabadcsapati zászlóaljból állott, viszonylag kis létszámú tüzérséggel és lovassággal. Perczel és Görgei személyes viszonya 1848. október eleje óta meglehetősen feszültnek volt mondható. Ennek ellenére e két seregtest 1848. december közepéig jól ellátta a határvédelem feladatát. A két magyar csoportosítás határán lévő Vas megye katonai értelemben védtelen volt. Folyt ugyan két honvédzászlóalj szervezése, a 44. és 45. zászlóaljaké, Szombathelyen és Sárvárott, Körmenden pedig megkezdődött az 5. (Radetzky) huszárezred újjászervezése; ám ténylegesen harcképes haderő nem védte a megyét. Lovasság tekintetében a két magyar seregtest közül a feldunai hadsereg állt jobban. Perczel serege november közepén kb. 6400, november végén 7050 főt számlált. A növekedés azonban csak a gyalogságnál és a tüzérségnél volt viszonylag számottevő. Perczel hadtestének lovasságát mindvégig a 4. (Sándor) huszárezred egy és a 9. (Miklós) huszárezred két (2. őrnagyi osztály 1—2.) százada, és az 5. (Radetzky) huszárezred egy szakasza alkotta (358, illetve 515 fővel). E huszáralakulatok közül két század Miklós- huszárt még Ozora után hozott magával Perczel; a Sándor-huszárok egy százada és a Radetzkyek már Zala megyében csatlakoztak hozzá. Ebből következően a határvédelemben a feldunai hadsereg huszárságának nyílott több alkalma arra, hogy kitüntesse magát. Ez annál is érthetőbb, mert a feldunai hadsereg huszársága nagyobbrészt „régi”, tehát volt cs. kir. huszárezredekből állott, akik rendelkeztek az ilyen szolgálathoz szükséges állóképességgel és rutinnal. A schwechati csata után Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, aki a táborban tartózkodott, a sereg nagyobb és értékesebb részét Richard Guyon ezredes vezetésével egy újabb támadó hadjáratra utasította. Október második felében ugyanis Morvaországból betört Balthasar Simunich altábornagy hadteste, s előnyomulása közben már-már Pozsonyt fenyegette. Kossuth terve az volt, hogy a Felvidéken működő többi magyar erővel együtt ez a közel 10 000 föt és 22 löveget számláló seregtest bekerítheti és fegyverletételre kényszerítheti Simunichot. A csapatok azonban olyannyira kifáradtak, hogy pihenés nélkül nem lehetett megindítani őket; a többi magyar erő pedig, Simunich túlerejétől tartva meg sem kísérelte elállni az altábornagy útját. Az üldöző sereg hu- szárságát a Sándor-huszárok hat, a Miklós-huszárok két és a Hunyadi-huszárok egy százada alkotta. Guyon elővédje először november 3-án Nádasnál érte utol az ellenséget. A Sándor-huszárok olyan lendülettel száguldottak be a faluba, hogy majdnem maga Simunich is fogságukba került. Csak úgy sikerült elkerülnie az elfogatási, hogy civil ruhát öltött. A huszárok így csak a hátrahagyott ellenséges utóvédet kaszabolták le. Másnap, november 4-én a jablonici ütközetben esett el az osztrák születésű Franz Münz, a Miklós-huszárok kapitánya. Münz lábát ágyúgolyó sodorta el, s Görgei jelentése szerint „őszintén siratják bajtársai; amint hírlik, igen hősiesen halt meg”. Simunich kiűzése után Guyon követni akarta őt a határon túlra, de a huszártisztek kijelentették, hogy ők nem hajlandók átlépni a határt. így aztán a sereg visszatért a Kis-Kárpátok keleti oldalára, s Nádasnál foglalt állást. November 12-én Görgei Szentjánosra, Stomfára, Malackára és Nagylévárdra küldte Jeney Károly századost a 4. (Sándor) huszárezred 22 közvitézével, hogy az ott található lőfegyvereket hozza el. A csapat megérkezett Szentjánosra, de közben Nagylévárdot elfoglalta az ellenség. Görgei attól tartott, hogy a visszafelé tartó huszárok fogságba 948
