Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Hermann Róbert: Huszárhősök és hőstettek 1848 őszén és telén Nyugat-Magyarországon
Másnap, október 5-én a Tácról kiűzött zászlóalj Soponyán meg is adta magát. A Tolna megyébe vezető utakat és hidakat Csapó Vilmos nemzetőrőmagy emberei állták el. Október 7-én aztán sikerült Roth útját mindenfelé elvágni, s így Ozorával átellenben, a Sió túlpartján, a horvát hadosztály egésze letette a fegyvert. Görgei egyenesen a huszároknak tulajdonította e diadalt: „Szerencsénk, hogy ellenségünket ezen vitéz magyar katonaság által már f[olyó] h[ó] 4-én a táci esetnél kimondhatatlan rémülésbe ejtve, még időt se vett magának hadseregünk többi részei minőségéről tudakolni. - Különben nem tudom, mennyire mentünk volna vele: de az bizonyos, hogy annyira aligha”. Pákozd után immáron a magyar lett a támadó fél. Móga János altábornagy, a magyar fősereg parancsnoka több oszlopban indította csapatait Jellaöic üldözésére. Az elővéd dandárt Ivánka Imre őrnagy, volt Nádor-huszár vezette. Ivánkának csupán egy század Miklós-huszára volt, s ezekhez csatlakozott még 250 kecskeméti és nagykőrösi önkéntes nemzetőr lovas. Ez a kis lovasság Magyaróvárott elfogta Jellaöic hátrahagyott utóvédjét, s a huszárok akadályozták meg, hogy a horvátokra dühös nép megostromolja a kórházat, ahol 71 horvát sebesültet és beteget ápoltak. Másnap, október 9-én Pamdorfban Ivánka ismét rajtaütött a horvát utóvéden, és 50 foglyot ejtett. Jellaöic még Mosonból Horvátországba indította seregének értéktelenebb részét, némi tüzérséggel és két kitűnő határőrzászlóaljjal, a források szerint mintegy 10-15 000 embert. Móga altábornagy abban reménykedett, hogy a Vas megyei mozgósított nemzetőrség, a Perczel Mór parancsnoksága alá rendelt dandár és a főseregből kikülönített két dandár beérheti és fegyverletételre kényszerítheti ezt az oszlopot. A két dandár négy század sorgyalogságból, 2500 nemzetőrből, és négy lövegből állott; huszárságát két század Sándor- és egy század Miklós-huszár alkotta. Október 11-én előbb Horpácsnál, majd Salamonfánál sikerült végre utolérni a menekülőket. Karger őrnagy, a két, egyesített dandár parancsnoka ekkor tudta meg, hogy a horvát hadoszlop létszáma nem 5-6000 fő, hanem ennél jóval több (Kovács Zsigmond Sopron megyei nemzetőr őrnagy egyenesen 20 000 főről beszélt), s hogy hat löveggel is rendelkezik. Karger szinte csak csekély számú sorgyalogságára, négy lövegére, no meg a rendelkezésére álló három század huszárra számíthatott. További két század Miklós- huszár a Vidos József vezette hegyfalui táborban várta a csatát. Karger elővédje felfedezte, hogy az ellenség a horpácsi erdő mögött táborozik. Karger erre elhatározta, hogy lovasságával megkerülteti az erdőt, s amint az az ellenség hátába kerül, gyalogságával és tüzérségével is megindul. Sajnos azonban a magyar gyalogság túlzottan hamar nyitott tüzet, s így az ellenség még a bekerítés megtörténte előtt visszavonult Salamonfán, Gyalókán és Zsirán túlra, s megszállta a két község mögötti magaslatokat. Karger tehát csak a hátvédet tépázhatta meg. Különösen a Sándor-hu- szárok 1. alezredesi százada tüntette ki magát. Fehér János tizedes, Drága Jakab, Se- beczky András, Fölvártsek János és Vaskó János közvitézek előőrségen voltak, s egy 50 főnyi horvát csapatra találva, „ezt elszélesztették, belőle 21 embert levagdaltak; és 17 embert fegyverestül elfogtak, kik a nemzetőrségnek általadattak”. Vécsey őrmester egy ellenséges őrnagyot ejtett foglyul. A csatazajt hallva a Vidosnál lévő két század Miklós-huszár egyike Gosztonyi Imre százados vezetésével öntevékenyen a horvátok hátába vetette magát, s nagy pusztítást vitt végbe, de aztán kénytelen volt visszavonulni a horvát túlerő elől, s kerülő úton csatlakozott Karger oszlopához. E támadásnak köszönhetően Karger időt nyert arra, hogy összegyűjtse csapatait a támadáshoz. A század vesztesége 5 halott és egy sebesült volt. Karger átkelt a Répcén, s megpróbálta lovasságával elfoglalni az ellenséges ágyúkat; ám a terep nehézségei miatt nem nagy sikerrel járt. A horvát hadoszlop parancsnoka, 946
