Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Fűzfa Balázs: Közelében a télnek - A kommunikáció és az erotika szerepe Arany János néhány balladájában (tanulmány)
FŰZFA BALÁZS Közelében a télnek A KOMMUNIKÁCIÓ ÉS AZ EROTIKA SZEREPE ARANY JÁNOS NÉHÁNY BALLADÁJÁBAN* Különös műfaj a ballada: „dráma dalban elbeszélve” - mondja Greguss Ágost összefoglaló munkájában, megoldani igyekezvén a rejtélyt, s utalva arra frappáns meghatározásában, hogy a ballada epikai, lírai és tragikus-drámai jegyekkel egyaránt rendelkező, tüneményes fajtája az irodalmi műveknek. A műballada magyar klasszikusa kétségtelenül Arany János: ily műfajú alkotásai újabb kiadását üdvözölhetjük az Aranyhíd Kiadó és a Merhávia Kft. jóvoltából. Bizonnyal - örömünkre - nagyon sokadik már ez az önálló megjelentetés a Zichy Mihály illusztrálta félelmetes-szép kötetektől a zsebben elférő kiadásokig vagy a diákoknak szánt gyűjteményekig. Gyakran meg-megérik az idő arra, hogy újra és újra kezünkbe vegyük emez összeállítások valamelyikét; a kiadások persze nem egyformák, van vers, melyet esetleg korábban balladaként fogtunk fel, s később nem, vagy fordítva: más mű bekerült az e címszó alatt számon tartottak közé. A legnagyobb hatású balladák azonban megkérdőjelezhetetlen örökségként élnek az időben. A tisztaság, a megmaradás, a szabadság, a felelősség s bűn és bűnhödés való köreit remegtetik meg bennünk Arany János művei. Vagyis mindazzal számot vetnek, ami itt, e földön érhet bennünket. A Rákócziné, a Rozgonyiné, A walesi bárdok, a Mátyás anyja vagy a Szondi két apródja történelmi példázata éppúgy átolvasható a mába, mint a Tetemre hívás, a Tengeri-hántás vagy a Vörös Rébék, az Ágnes asszony, a Zách Klára tragikuma. Arany balladahősei egy tulajdonságukban hasonlítanak egymásra: különböznek. Különböznek, mint a tragédiák vétek-sújtottá végzetben fuldokló menekülői, vagy éppen ezt a sorsot vállaló magányosai, különböznek, mint egyik kavics a másiktól, mint rózsa a tulipántól, különböznek, mint hegy a síkságtól, folyó a tótól, nap a holdtól, ember az embertől. Különböznek, mert különbek. A botorok, az elesettek, az elbukók is különbek valamiben a többieknél; megkockáztatom: ők önmaguk büntetéseképpen tudatosan örülnek meg, tudatosan vállalják és várják a sors-szülte következményeket: Ágnes asszony is, a Vörös Rébék Pörge Danija is, Tuba Ferkó is a Tengeri-hántásban és Kund Abigél is a Tetemre hívásban. Tudják, hogy valamit elfelejtettek, tudják, hogy erkölcsi-emberi gátakat léptek át, s ez nem tehető — önnön lelkiismeretük előtt! — büntetlenül. Oidipusi felismerés ez, vágy a megbékélésre; de a hitehagyott vágy nem szentesíthet emberi fogyatkozást, gyarlóságot. A beléjük fészkelődött magány a történetét keresi, s a megtalált történet már maga lehet a bizonyosság, a jövendő, a megkerülhetetlen választás biztossága, a lehetséges döntés megtalálása. A „tiszta hősök” már maguk mögött tudják történetüket és történelmüket, éppen ennek következményeképpen nem kétséges, mit kell tenniük a megkísértett bárdok- nak, a megkísértett apródoknak vagy Rozgonyinénak. Ők már nem tétovázhatnak, ők már döntöttek sorsuk felől, amikor azzá lettek, akik. Történelmi drámák és magándrámák hősei kavarognak előttünk, s nem eresztenek szabadulni kérdéseiktől. * * Jegyzet az új kiadáshoz. 837
