Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Fűzfa Balázs: Közelében a télnek - A kommunikáció és az erotika szerepe Arany János néhány balladájában (tanulmány)
Van Arany János balladáinak egy olyan kevésbé emlegetett jelentésrétege, mely talán a legerősebben burkolózik a „balládái homály” titokzatos-szép ködébe. Ez a mégis kihívóan kristályos birodalom az erotikáé. Ismerjük Aranynak a szerelemmel kapcsolatos visszafogottságát, szinte túlzó szemérmességét, már-már aszketikus magánéletét (talán csak egy pillanatra bizonytalanodunk el: viszonylag korán nősült meg): lehetséges, hogy a szerelmes verset nem író Arany balladáiba kódolta bele mindazt, amit nőről, férfiról s szerelemről gondolt? „No, ha az vagy, jőj be onnat: Kinyitom az ablakomat, Az ajtómat, ablakomat... Melengető két karomat!” (Az egri leány) Már ennél az első részletnél fölfigyelhetünk például az írásjelek különös fontosságára is: a harmadik sor három pontja által megidézett hangulat „kellemes” feszültséget lop a versbe, a strófazáró felkiáltójel biztossá teszi a szándékot, melynek komolyságára a bebocsájtatást kérő személy — a hangsúlyból adódóan is - kétségtelenül számíthat. A hideg-meleg ellentét (a hideg az előző szakasz erőteljes zárása) is ezt erősíti, nem beszélve a nyitás-kinyílás kulcsmotívumáról - ami a népdalok szimbolikáját idézi az olvasóban - és az ismétlés-fokozás birtokos személyjellel ellátott elemeiről; így az ablak (vö.: három pont!) és az ajtó meglehetősen metaforikus értelmet kap, s a két karom említése mintegy végképp, a konkrétság szintjén is hitelesíti az ígéretet. A Zách Klára -ballada első felében (11-12. szakasz) végig érezhető az a kommunikációs varázs, amelyet a beszélők alkalmaznak: kéréseiket, akarataikat, biztatásaikat egy-egy szóval alig vagy egyáltalán nem mondott (meta)kommunikációs gesztussal rejtjelezik; vagy ha ki is mondják, amit gondolnak, azt akár többszörös metaforába göngyölik. A fönt idézett részlet egy effajta jelrendszer-egyeztetés darabja, pontosabban végeredménye, amely a metaforák sorozatán keresztül jut el a „Melengető két karom” pontos fogalmi megnevezéséig. Ha ez az „egyeztetés” megtörtént, az elbeszélő „kilép” a történetből, s az olvasó képzeletére bízza a folytatást. * A közös jelrendszerre hangolódás sikertelensége okozza gyakran a tragédiát - mint a Tengeri-hántásban vagy a Tetemre hívásban —, vagy, mint éppen a Zách-történetben, a kommunikációs helyzet szándékos félreértelmezése, a metaforákba való „menekülés” és azok különböző értelmezése teszi lehetővé a bűnös szándék elrejtését, a bűnhődés, a felelősségrevonás (egyáltalán: a felelősség ezért föl sem merülhet a királyasszony lelkét terhelőén) elől való menekülést, a megszabadulást a lehetséges bizonyítékoktól. Miközben a királyné és Kázmér öccse pontosan értik egymást az öcs Klárára vonatkozó szándékait illetően, azonközben egy kommunikációs gesztussorozat jelrendszerében cinikusan összekacsintva teszik lehetetlenné a tett előzményeinek későbbi esetleges rekonstruálását. Jelrendszerüket csak-nekik-valóvá formálják, így mindenki mást kizárnak annak értelmezési tartományából. Arany ráadásul ezt a jelrendszer-egyedítést úgy oldja meg, hogy egy szinte túlhasznált toposzt (kert=virág=rózsa=lány) alkalmaz, ezzel biztosítva az olvasat egyértelműségét; az esztétikai hatás valószínűleg éppen abban rejlik főként, hogy a költő a megszokottól eltérően használ egy általánosan ismert metaforasort; egyfelől tehát megszüntet egy konvencionális jelentésmozgást, de mégis őrzi azt, másfelől pedig új jelentéssel ruházza fel, amely kizárólag e mű teremtett világában értelmezhető. Az első szakaszban abszolút pontosan, szinte túlságosan is direkt módon kódol Arany: „Fehér rózsa, piros rózsa... / Szőke leány, barna”. (Itt is: a három pont már indítja a versben később a tragikumig, vagyis az elviselhetetlenségig 838
