Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Marie D'Agoult: Közjáték Velencében (részlet, Molnár Miklós fordítása)
[Szememre veti, hogy pontatlan vagyok.5 Nem akarja megérteni, mit akarok, mi okozza szenvedéseimet, s azt sem akarja látni, miről is tér el a véle- • ményünk. Sok mindent elfelejtett, s az utóbbi hat hónapban igen messzire távolodottt... Mindig is egyet kívántam, akartam, kértem; csupán ez az egy okozott szenvedést, pusztán emiatt panaszkodtam; csak egy valamitől voltam boldog - és mégsem akar megérteni! Valaha jobban értett... Mikor első hűtlenségét megvallotta, azt mondta: - Elbukhatom újra, ahogy a fejemet is szétzúzhatom a falon. Egyik esetben sem látna többé. - Majd így folytatta: - Ezentúl vigyázok magamra. Olyan voltam, mint aki csak iszik, iszik, és nem tudja, hogy a bor részegít. Most már nem iszom többé. Liszt kézírásával: Az én szavaimra jól emlékszik, azonban talán megfeledkezett azokról a szavakról, melyeket e különböző alkalmakkor Ön mondott nekem. Én semmiképp sem feledtem el őket, bármennyire is törekedtem rá. Ha fel tudná idézni ezeket is, sok minden tisztázódhatna, amit nem lehetséges megmagyaráznia holmi megmagyarázhatatlan félreértésekkel, melyek mostanáig szövődtek köztünk. (18)40. június 20. Csakugyan megérdemlem-e a haragját most, amikor könnyelmű viselkedése miatt szenvedek, és szavai folyvást sértik büszkeségemet és önszeretetemet? A hiúság kínjai — mondja ő. Hát jó, ha szerelmének bizonyítékaival büszkélkedtem is, ha - ahogy mondta egyszer - ebből akartam olyan koronát fonni magamnak, amire a rajtam szánakozó nők is irigykednének, hogyan vetheti ezt éppen ő a szememre? Ha azt kívántam, hogy ugyanazt a tartózkodást, amit ő maga is illendőnek vél a társas érintkezésben, asszonyok iránt is gyakorolja, ez csakugyan az ítélőképesség eltévelyedése és a szív elbizakodottsága lett volna? Hogyha beteg, halálosan beteg a lelkem, nem az lenne-e a nagylelkű és nemes viselkedés, ha kíméletesen bánik a betegséggel, amit ő okozott? Talán mégsem kellene gőgösen arra törekednie, hogy szüntelenül megsebezze egy szenvedélyes nő elpusztíthatatlan ösztönét! Érzem, hogy nem élhetek elégedetten, éppen ezért őt sem tehetem boldoggá, amíg mindenféle félelem gyökerestül ki nincs tépve belőlem. Csak ha látom, hogy eltökélten őrködik szívén, és viselkedésében olyan tartózkodást tanúsít, ami az illemmel kapcsolatos felfogásomnak és asszonyi büszkeségemnek megfelel — akkor enyészik csak el gyakran megbántott szívem örök nyugtalansága.] Két hónapig próbálkozunk, gyötörjük egymást. Útnak indulok. Magnóliaágat hoz. Felszállók a hajóra. Integet a zsebkendőjével. Harminckét éves6 koromra lezárult életem regénye. Most egyedül kellett új életet kezdenem. Nehéz volt ez az élet. De megőriztem magamban a szerelem gyújtotta szent tűzből egy szikrát. Rettentő visszaesések is következtek. Egy napon, 835
