Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - Vékony Gábor: 1910-ben született - Beszélgetés László Gyulával
Namost hadd tegyek még valamit ehhez a dologhoz. Nyugati történészek az utóbbi időben csodáról, magyar csodáról beszélnek. Akkor, amikor a 896-os honfoglalás és az azáltal bekerült, a Kárpát-medencébe bekerült magyarság megmaradását elemzik és taglalják, tudniillik a történeti adatok, az etre vonatkozó történeti adatok, azok ki kellene, hogy zárják ennek a népességnek a megmaradását. Részben létszámbeli okok miatt, részben pedig hát itt azért szerepet játszik más is, amire te utaltál az előbb. Az tudniillik, hogy az Árpádok nevei közt, tehát az Árpád-ház családi nevei között a X. században nagyon jelentős a török névadás, mégpedig egy olyan török névadás, amely nem is azokhoz a törökökhöz kapcsolódik, tehát nem a bolgár törökökhöz, csuvasos típusú török nyelvet beszélőkhöz kapcsolódik, akikkel a magyarság korábban igen szoros kapcsolatban volt. Tehát akikkel akár egy kétnyelvű állapot is elképzelhető. És hát ezek az onugorok voltak éppen a bolgár törökök. Gyula bátyám, volt egy rövid utalásod kettős történetünkre. A magyarság szegény rétegeire, illetve a rajtuk uralkodókra. Akik, ugye ez volt az utalás, etnikusan, tehát népileg is különböztek volna egymástól. Újabban merült fel bennem, sajnos én már nem tudom kidolgozni, mert vén vagyok, nahát mit csináljak, csináljunk! De megmondom, hogy mi lenne a lényeg. Elképzelésünk tehát az, hogy itt a Kárpát-medencében magyar földműves és állattenyésztő, és nyilván harcos tömegek éltek Árpád honfoglalásakor. Árpád katonanépe ezeket letiporta, illetve ki nem irtotta, hanem szolgálatába hajtotta. Kialakult tehát egy földműves, kereskedő, inkább iparos réteg, és fölötte megmaradt a nemesség. Anonymus ennek a második rétegnek a történetét írta meg, hiszen világosan megírja, hogy ő a magyar nemesség történetét írja. Nem törődött az alul lévő népességgel, csak akkor, amikor szinte megvetően azt írja, hogy hát nem használja föl a parasztok csacska meséit, meg ilyeneket. Na már most bennem kialakult az a kép, hogy itt voltaképpen 1848-ig, a jobbágyság eltörléséig, két magyar történelem játszódik le egymás fölött, illetőleg egymás alatt. A kettőnek természetesen voltak áthallásai, tehát mondjuk így, a földműves, iparos dolgozó nép, minden jog nélkül, és a fölötte lévő nemesség. Jókai is megdöbbenten írja még a régi Nagy-Magyarországról, hogy ötszázezer nemes uralkodik 15 000 000 jogtalan elnyomotton. Jókai a naplójegyzeteiben ír erről. Na ez szűnt meg 1848-ban a jobbágyfelszabadításkor. Na most, ez a két műveltség egymás fölött és alatt volt, hiszen nemrégen hallottam éppen a televízióban Rajeczky Benjáminnak a gyönyörű sorozatát, a magyar - úgy kell mondjam - úriosztály zenéjéről. Jóformán semmi köze a népi zenéhez nincs. Tehát ez a felső uralkodó réteg, ez közvetlenül kapcsolódott állandóan Európához, míg az alatta élő földműves szegénység, ha nem is kapcsolódott közvetlenül Kelethez, de megőrizte a keleti hozadékot. Tehát itt két műveltség élt egymás felett és alatt, és a kettő közt áthallások voltak. Például építészetben, a népdalkincsben, az öltözködésben. Nyilván a nyelvben is. Valóban, Anonymust olvasva az embernek az az éfzétse, hogy itt egy hadseregről ír maga Anonymus, és hát egyébként csak szolgák szerepelnek, mint ezeken kívül még valaki más. Na de hogyha ilyen kettős történetünk van, akkor a magyar történethez tartozik az a nagyszerű kincs is, amelyet ma Bécsben őriznek, és amellyel te, igen fiatal korodtól kezdődően foglalkoztál, és amely messze Ázsiába is visszavezet bennünket művészeti kapcsolataiban, ez a nagyszentmiklósi kincs. A nagyszentmiklósi kincs azért is izgalmas, nemcsak azért, mert Eurázsia művészetét mintegy summázza, hanem mert fölhívja a figyelmet arra, hogy az itt talált onugor magyarok népe sem volt mind parasztember, mind földműves ember, hanem ott is voltak uralkodók. Hiszen köztudomású, hogy Árpád még az egyik itt talált uralkodóval, Ménmaróttal házassági kapcsolatba lép - a lányát feleségül kérte Zsolt fiának. Tehát 79
