Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Molnár Miklós: Egy női Faust szomorú széphistóriája
szívvel, ám bízva szerencsecsillagában” - írja Dupéchez. Elválásukat gyermekeik síny- lik meg leginkább, mert magukra hagyják, pontosabban Liszt édesanyjára bízzák őket. Azontúl már csak egyszer-kétszer találkoznak, s csupán gyermekeik helyzetéről értekeznek - levélben vagy közvetítők útján. Liszttől még szokványos részvétnyilvánítás sem érkezik két gyermekük — Daniel, majd Blandine — halálakor. Gyorsan túl akar lenni közös múltjukon, Marie felé dobja „feledésének gazdag úr-palástját”, mert immár Sayn-Wittgenstein hercegnét akarja feleségül venni. (Végül is nem veszi el, inkább „megfordítja a gallérját”, és abbévá avanzsál...) A továbbra is körülrajongott d’Agoult grófné ezentúl irodalmi karrierjének él. Számos könyvet és folyóiratcikket publikál. Egyetlen regénye a szerelmükről szóló, démonűző, önmagát felmagasztaló, Lisztről viszont irgalmatlan karikatúrát rajzoló Nélida (1846). További művei: Esszé a szabadságról (1847), Erkölcsi és politikai rajzolatok (1849), átdolgozott kiadásban Gondolatok, elmélkedések, maximák; Az 1848-as forradalom története (három kötetben 1851—1853); két dráma: Három nap Stuart Mária életében (1856) és Jeanne d’Arc (1857); Firenze és Torino (1862); Dante és Goethe (1866); A németalföldi köztársaság kezdeteinek története (1872). Emlékezései a halála után két kötetben jelentek meg (1877-ben és 1927-ben, majd 1990-ben). Számos folyóiratnak volt munkatársa: Revue de Deux Mondes, Liberté, Siécle, Temps; novellákat, közmondásokat, verseket és politikai tárgyú elmélkedéseket publikált. Buzgón népszerűsítette a köztársasági gondolatot, az 1848-as forradalom idején lelkes támogató cikkei jelentek meg. A második császárság alatt szalonja politikai színezetet ölt, s maga köré gyűjti a mérsékelt ellenzék legismertebb alakjait, valamint a kelet-európai forradalmak emigránsait; hírneves lengyeleket és magyarokat. Hosszú utazásokat tesz bel- és külföldön: Nizzába, a Jura-hegységbe, a nyugat-franciaországi Deux-Sevres megyébe, Itáliába, Nagy-Britanniába, Spanyolországba, Belgiumba és Hollandiába. (Magyarországra azonban Liszt folytonos invitációi és buzdításai ellenére sem jutott el.) Fiatal kora óta gyakran kínozták depressziós rohamok, többször kísérelt meg ön- gyilkosságot. Súlyosan megrázta két gyermekének korai halála (Dánielé 1859-ben és Blandine-é 1862-ben). Hatvanhárom éves korában szellemileg teljesen összeroppan, néhány hétig dr. Blanche elmeklinikáján ápolják. Élete meglehetős szegénységben ért véget 1876. március 5-én Párizsban; úgy hunyt el, hogy nem tudta befejezni memoárjait. Blandine Émile Ollivier ügyvédhez, a későbbi államminiszterhez ment feleségül. Claire C. de Sault néven írói pályára lépett; Guy de Charnacé márkival kötött házasságot. Cosima először Hans von Bülow karmesternek, majd Richard Wagnernek volt a felesége, s a zeneszerző halála után 1930-ig vaskézzel irányította a bayreuthi Wag- ner-fesztiválokat (kérlelhetetlensége miatt I. Cosimának nevezték el...). A kor közkeletű vélekedése szerint Marie csak egy epizód volt a „hangok nagy tanárja”, a kozmikus cigány életében. Liszt viszont az ö számára a „Mindennek” jött. A monomániává harapózó szerelemnek köszönhette szellemi függetlenségét, ihletét, hatalmas munkabírását, mely nevét a fénybe emelte. („A szerelem örök” - írta egy naplójegyzetében. „Azt hitték, nem szeretem már. Sőt néhányan úgy vélték, szerelmemet gyűlölet váltotta fel. Micsoda tévedés! Az eszmény mindig ugyanaz.”) Mégis megkérdezhetjük, noha válaszolnunk képtelenség: ha nincs Marie D’Agoult, ismer- nénk-e vajon Liszt nevét?... A romantika leányaként, Senancour, Chateaubriand, Goethe és Schiller szenvedélyes olvasójaként csak az ideált követő életet tartotta emberhez méltónak. Engedett a memoárírás ösztönének. Negyven éven át, szinte egész életében dolgozott emlékezésein; próbálta kiválogatni az élet kusza eseményhalmazából a sors fonalait. „Történetem egy Fausta története” - írta egyszer. Igazmondásra és önismeretre való törekvéséről tanúskodik, ahogy feljegyzi egyik beszélgetését leghűségesebb barátjával, Louis de Ronchaud-val: „Ronchaud délután egykor egy sugárúti pádon elmondta, hogy férfias 830
