Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - Vékony Gábor: 1910-ben született - Beszélgetés László Gyulával

világossá. A régi magyar falu, honfoglalás kori magyar falu közepén egy óriási nagy sírdomb, sírhalom, kurgán feküdt, amire a keresztény korban templomot építettek, és körös-körül a termelőszövetkezet földjeit éppen akkor szántották föl. Na mi most fönt, fent álltunk ásatók a domb tetején, és úgy körbenéztünk a felszántott földeken, és a domb körül 8, vagy 9, talán 10, nem lehetett világosan kivenni, nagy sárga foltok voltak a frissen szántott földben. Tudva lévő, hogy másfél-két arasz mélyen sárga föld, sárga homokos talaj van a felgyői területen. Tehát ez az altalaj fölszínre került 8 vagy 10 foltban. Mi lehetett ott? Föl térképeztem, és aztán elkezdtük megásni őket. Az égvilágon semmit nem találtunk. Egy-egy mész-, vagy egy kis széndarabot, vagy edénytöredéket, vagy semmi, semmi, semmi, semmi se volt. Hát mi lehet ez? Kérem szépen, a domb, mesterséges domb volt. Kitermelt földből emelték. Kitermelt földből. Honnan termelték ki? Ott, ahol eljutottak a nyerstalajig. Tíz falu építsen egy templomot; a Szent István-i törvény. Itt megtaláltuk, a semmin keresztül, ennek a törvénynek a bizonyságát. A templom alá kerülő, őskori, már meglévő dombot úgy magasították, hogy tíz helyről, tíz közösség hordta oda fel a földet. Ledöngölték, s aztán emelték rá a templomot. Na, tehát ez a mi munkánkban az izgalmas, hogy néha lehetetlen dolgokból bukkanunk lehetséges dolgokra. Szóval nagyon izgalmas ám a mi munkánk, de, de higgyék el, hogy nagyon, nagyon keserves valamit is kimondani, ami úgy kellett legyen. Nem, én soha nem mondtam ki, emlékszel talán, „hogy így volt”, csak azt, hogy „így lehetett, ezért meg ezért, meg ezért”. Az ember nem próféta, egy gyarló ember, aki keresi azt, hogy lehetett annak idején, hogy mozoghattak az emberek, hogy gyűjtötték a tapasztalatot, hogy éltek, hogy szerettek, hogy haltak meg, hogy hittek a másvilágban, és így tovább. No, a másvilágról, engedd meg akkor még, hadd folytassam. Hallatlan izgalmas feltevést tudtam kidolgozni. Általában azt mondják a néprajzi kutatók, hogy a magyar ösvallás a sámánizmus volt. Erről ír Diószegi Vilmos, aki a magyar néprajz szentje volt. Tényleg. Rááldozta az életét. Éhezett hónapokon keresztül kint Oroszországban. Összegyűjtött mindent, ami a sámánizmussal kapcsolatos, és írt egy nagyon szép könyvet ösvallásunkról, mint sámán-hitről. Én bevallom őszintén, hogy bármennyire tisztelem, és a legnagyobb tisztelettel tisztelem Diószegi Vilmos emlékét, én ebben nem hiszek. Mert: megvizsgáltam a középkori templomaink falfestményeit. Kis falusi templomok falfestményeiben ott van a Szent László-legenda, amelyik úgy veszi körbe nagy Magyarország határait, kiindulva Székelyföldön, a szepesi lándzsások földjén, a gömörőrök földjén, Nyugat-Magyarországon a mai Burgenlandban, a Mura-vidéken, úgy, mint hogyha egy kiépített limes lenne. Mi ezeknek a freskóknak a lényege, és mi köze a régi magyar hitvilághoz? Hiszen Szent Lászlóról van szó. Bizony, róla van szó, de tudjuk a néprajzból, hogy a mítoszképzödésnek, a legenda-, mondaképződésnek egyik alapeleme, hogy régebbi, nagy hősök tetteit ráruházzák az újonnan felbukkant vagy tisztelt hősre. Szent László fehér lovon, ezüst páncélban, világos arcszín, kicsit rózsaszínes, szőke, szakállal, szőke hajazattal, csillogó koronával, tehát minden, minden csillog rajta, minden fehér, minden világít rajta. Ezzel szemben a kun, aki elrabolja a magyar leányt, a kunon minden sötét. A lova színe, a kaftánja színe, az arcszíne, a haja színe, a szakálla színe, minden sötét rajta. Szóval a sötétség és világosság küzdelme! Ez volt az alapja, és később kapcsolódott csak Szent Lászlóhoz ez az ősi, világteremtési monda. Tehát itt tényleg világerökröl van szó, világosság és sötétség különböző megnyilatkozásaiban. Na ez volt a magyar ősvallás! S ebben kapcsolódik a magyar ösvallás olyan nagy világvallásokhoz, mint a perzsa ösvallás, vagy általában a nagy keleti vallásokhoz a Jang és Jin-hez, egymást kiegészítő sötét és világos, férfi-nő, hidegmeleg, tűz-víz kettősségéhez, amelyiknek a dialektikus - tényleg dialektikus, nem divatos szóhasználat -, egymás elleni küzdelméből formálódik a mindenség.

A perzsa dualizmusnak a szemlélete régóta hatott a sztyeppéi népekre, és hát a

Szent László-legenda falusi templomokban meglévő ábrázolásainak a párjait

72