Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Lagzi István: Közép-Kelet-Európa Jalta utáni esztendői
LAGZI ISTVÁN Közép-Kelet-Európa Jalta utáni esztendői A második világháború - európai - befejeződése előtt (1945. február 14—15.) a Krím félsziget legendás üdülőhelyén, Jaltában Sztálin, Roosevelt és Churchill Közép- és Délkelet-Európa háború utáni sorsáról tanácskozott. A krími tárgyalásokon a térség sorsát véglegesen el döntő határozatok nem születtek ugyan, de a szovjet stratégiai erőfölényből adódó nézetek, követelések sejtetni engedték a közeli jövő alakulását. Sztálin 1945 áprilisában Milovan Djilas előtt kijelentette: Ez a háború nem olyan, mint a korábbiak voltak. Az elfoglalt területekre a győztes most a saját társadalmi rendjét is rá fogja kényszeríteni. Mindenki a saját társadalmi rendjét vezeti be mindenütt, ameddig csak seregei eljutnak. Ez csakis így lehet. Ez az értékelés megfelelt a valóságnak, a kérdés csupán az, hogy a szovjet csapatok által fel szabadi to tt/megszállt területeken mikor kezdődött az ún. „szovjetizálás”, mikor állították át azokat a bizonyos „váltókat”, melyek következtében az ideiglenesnek tekintett szovjet érdekek a térség országaiban több mint negyven éven át a társadalmat, gazdaságot megváltoztató tényezővé váltak. Siegfied Kogelfranz: Jalta öröksége. Az áldozatok és akik megúszták c. könyvében a Jalta utáni évek fö kérdéseire keresi a választ. A szerző szerint „Jalta ma általában Európa két befolyási övezetre való, végleges kettéosztott- ságának a szinonimájaként használatos. Pedig Kelet-Európa sorsáért elsősorban nem Jalta felelős. Ott a győztesek csaknem kizárólag Lengyelországról vitatkoztak, s egyébként - legalábbis nyugati értelmezés szerint - semmit sem döntöttek el véglegesen [...] az országokért ... folytatott küzdelem jóval tovább tartott, mint a háború. Csak évek múlva vált világossá, hogy ki is tartozik Jalta áldozatai közé”. A Szovjetunió a teheráni konferencián (1943. november 28.-december 1.) került először abba a helyzetbe, hogy katonai sikereit az angolszászokkal egyenrangú partnerként, politikai tőkévé tudta átalakítani. Teheránban Sztálin az angolszász vezetők tudtára adta, hogy a Balkán és a közép-kelet-európai térség vonatkozásában prioritásra törekszik. Churchill balkáni partraszállási tervének kategorikus elutasítása is az előbbi meggondolásból történt. 1944 nyarától a Balti-tenger és az Egei-tenger közötti térségben felszabadító/megszálló kettős funkcióban megjelenő szovjet csapatok céltudatosan támogatták a Moszkvából hazatért kommunista emigránsokat s azon erőket, akik feltétel nélkül kiszolgálták, támogatták a szovjet törekvéseket. A szovjet befolyás tartóssá válásában hangsúlyozottan jelentős szerepe volt Sztálin és Churchill 1944 októberében Moszkvában folytatott tanácskozásának. Churchill miniszterelnök a görögországi és a Földközi-tengeri brit érdekek biztosítása érdekében a szovjetek, illetve a nyugati szövetségesek számára juttatandó befolyás mértékére tett javaslatot: Románia 90%-10%, Bulgária 75%-25%, Magyarország 50%^50%, Jugoszlávia 50%- 50%, Görögország 10%-90% arányban lett kiárusítva. „Sztálin, aki a százalékos arányokat felsoroló cédulában nyilván menlevelet látott a maga délkelet-európai lépéseihez, habozás nélkül jóváhagyta a hátborzongató dokumentumot.” Ahogy 1943 őszétől Olaszország, majd a Földközi-tenger medencéje angolszász (azaz brit) hadműveleti 753
